Az Európai Bizottság betiltaná a belső égésű motorokat a céges autóflották és a bérautók esetében már 2030-tól – a vadonatúj klímatervezet szerint a vállalatok és az autókölcsönző cégek ezt követően kizárólag elektromos autókat tarthatnak fenn – adta hírül a Der Standard vasárnap egy kiszivárgott értesülés alapján.
A német Bild uniós források alapján megerősíti, hogy a váratlan javaslat földrengésszerű lehet, mivel az új autók eladásának 60 százalékát érintené Európában.
Márpedig, ha életbe lép a szigorítás, 2030 után már csak a magánvásárlók vehetnének továbbra is belső égésű motorral hajtott járműveket, míg a kereskedelmi szolgáltatók kizárólag az elektromos járművekre támaszkodhatnak.
Tekintve, hogy tavaly 10,6 millió új járműre rúgott az éves értékesítés az EU-ban, a szektor máris tiltakozik, mivel a kötelező flottacsere óriási nyomást helyezne a vállalatokra és a márkákra, és a fogyasztók is rosszul járhatnak, ha kényszerűen megdrágul az autóbérlés.
Hiába az enyhítés, az EU mégis rátapos a gázra
Emlékezetes, az uniós klímacélok elérése érdekében már született a megállapodás a belső égésű motorral hajtott új autók regisztrációjának általános tilalmáról, amely 2035-től lép hatályba.
Ezt eredetileg 2030-ra kellett volna elérni, de az autóipar és a politikai lobbi nyomására, éles pengeváltások után végül öt évvel meghosszabbították a határidőt.
Sőt, például az Európai Néppárt további enyhítésért dolgozik, érvelve többek között a technológiai újítások, így a CO₂-semleges üzemanyagok belső égésű motorokban való használata mellett – idézi az osztrák APA hírügynökség.
Most viszont újra fellángol a vita, miután az EB megerősítette, hogy a nyár végén mutatják be a céges flottákra vonatkozó, új szabályozást, de több részletet egyelőre nem árultak el.
Drágul a nyaralás, ha többe kerül az autóbérlés
Német képviselők máris tiltakozó levelet írtak Ursula von der Leyennek, a bizottság elnökének, kifogásolva az újabb nyomást, míg Nico Gabriel, a Sixt autókölcsönző vezérigazgatója a sajtóban „irreálisnak” nevezte a belső égésű motorok tervezett betiltását a területükön.
A nyaralók aligha fognak többé bérelt autókat használni, a fogyasztók pedig gyakorlatilag nem tudnak majd járműveket lízingelni – állapította meg, hozzátéve, hogy hiányoznak a töltőállomások az EU-ban, azok gyors bővítésére pedig nincs elegendő forrás.
Más autókölcsönző cégek is aggódnak, kiemelve, hogy következményként a bérelt autók jóval drágábbak lesznek.
Van még hová fejlődni
Az elektromos töltőállomások infrastruktúrája Európa-szerte jelentősen eltér. A Német Autóklub (ADAC) adatai szerint Ausztria kiterjedt töltőhálózattal rendelkezik: 100 kilométerenként 36,8 töltőponttal. Ez a középmezőnybe helyezi nyugati szomszédunkat, míg például Dániában 95,7 töltőpont található 100 kilométerenként, Horvátországban viszont csak 5,4, Spanyolországban pedig 3,9. A városok minden régióban általában jobban felszereltek elektromos töltőinfrastruktúrával, mint a vidéki területek – állapítja meg az autóklub.Kínát érnék utol a durva versenyben
Az autóipart fenyegető újabb elképzelés mögött vélhetően az a szándék áll, hogy enyhítsék a gyártók lemaradását a kínai versenytársakkal szemben – noha az ázsiai piacon nemrég olyan gyanús esetekre derült fény, amelyek az e-autó kvótákkal kapcsolatos visszaélésekre utalnak.
Ugyanis, mint egy jelentésből kiderült, a Neta és a Zeekr e-autógyártók tavaly mesterségesen felfújták eladási adataikat azzal, hogy biztosítást kötöttek a járművekre, mielőtt azokat eladták volna az ügyfeleknek – a kereskedők viszont leleplezték a gyártók nyomásgyakorlását a Reutersnek.
Megírtuk: tavaly világszerte 55,8 millió elektromos jármű futott az utakon – ennek több mint a fele Kínában közlekedik, amivel messze megelőzik az USA-t és Európát.
Kínában az e-autó- és plug-in eladások további 11,2 százalékkal, 11,1 millió járműre nőttek az idei első félévben, de a túlkapacitás miatt a verseny és az árháború egyre durvább – bár most a tisztességtelen gyakorlatok miatt az állam piacszabályozó intézkedéseket tervez.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
Népszerű teát hívott a fogyasztóvédelem
Óriási kedvezményt kapnak a benzinesek, rég volt ilyen akció
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat
Összerúgják a port a britekkel is az oroszok, nem fogadják el a morális felelősséget
Babis elengedte birodalmát, jöhet a kormányfői kinevezés