A sárbogárdi ipari terület egy része a Jüllich Technology Zrt. tulajdonában van, így az a csarnok is, ahol egy dél-koreai érdekeltségű cég, mint bérlő, lítiumion akkumulátorokat tárol Az ügyben petíciót is indítottak a városban.
A polgármester szerint úgy tűnik, egészen korán elindult a kampány a településen, ugyanakkor az aláírásgyűjtés ha másra nem is, arra jó, hogy egyértelműen kimutatta a lakosság elutasítottságát a hulladékfeldolgozóval szemben – írja a Fejér Vármegyei Online Hírportál a vele készített interjúban.
Sükösd Tamás leszögezte, hogy a bérlő cégnek január végén adtak ki hulladék kereskedelmi engedélyt, amiről a kormányhivatal, a Katasztrófavédelem, a bérlő, valamint a kormányhivatali irattár is másolatot kapott, az önkormányzat azonban nem. Így a polgármester csak február 20-án, a kormányhivatal oldalán értesült róla.
A kiadott engedély kapcsán a helyi vezetés közigazgatási pert indított – írja a lap.
Hangsúlyozta azonban, hogy a bérlő szándékát akarják megváltoztatni, nem a kormányhivatali eljárást kifogásolják. Sükösd úgy véli, hogy az ügy várhatóan bíróság elé kerül majd, ahol lehetőség lesz arra, hogy megváltoztassák a határozatot, vagy a kérelemmel kapcsolatos folyamatot újraindítsák.
A polgármester állítása szerint a tulajdonos képviselője korábban arról tájékoztatta őt, hogy több olyan céggel is tárgyal a bérlés kapcsán, akik logisztikát, továbbá raktárbázist akarnak a területen létrehozni, és abban állapodtak meg: ha lesz konkrétum, egyeztetnek tovább.
Elmesélte a lapnak azt is, hogy mivel magánterületről van szó, ezért csak azután volt csak lehetősége bejutni a raktárba, hogy a katasztrófavédelem, valamint a kormányhivatal ellenőrzést tartottak.
A beszélgetés végén Sárbogárd vezetője azt mondta, abban bízik, hogy mindenki számára világos: az önkormányzat nem akar hulladékfeldolgozót csinálni az ipari területből. Hozzátette, a lehetőségei szerint az önkormányzat már rég megteremtette, hogy senki ne tudjak belterületen hulladéklerakót vagy feldogozót létesíteni, most pedig azt akarják elérni, hogy a hulladék kereskedelemre se nyíljon lehetőség.
Indul az új szemétszállítási rendszer, de sok még a bizonytalanság
Július elsejétől 35 évig a Mol felel a magyarországi hulladékgazdálkodás jelentős hányadáért. A koncesszió a Mol leányvállalata, a Mohu égisze alatt összpontosul majd. Az új rendszer életbe lépéséig alig néhány hét van hátra, azonban még mindig sok a nyitott kérdés.Ha többre kíváncsi, itt olvashat--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
Az MNB elnökei
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)