„Politikai kommunikáció és AI – így készülünk a kampányra!” című kerekasztal beszélgetésen igazi népszerű nagyágyúk képviselték a politikai elemzőket.
Horn Gábor, a Republikon Alapítvány kuratóriumi elnöke, politikai elemző azzal kezdte, hogy egy viseletes kampány kellős közepén vagyunk, 2024 óta folyamatos feszültségben vannak a politika iránt érdeklődők az országban.
Élet a virtuális buborékban
Egyre többen ember él a saját virtuális buborékában, amelynek gyakran nem túl sok köze van a valósághoz.
Mintha őszinte lenne! A miniszterelnök is észrevette a digitális világot
– mondta Horn Gábor, egyben hozzátette, hogy kellenének állami eszközrendszerek a mesterséges intelligencia korlátozáshoz, de a kormánypártok is érdekeltek ennek működtetésében.
Horn Gábor úgy látja, hogy végső soron a Digitális Polgári Körök, a Harcosok Klubja és a Tisza-szigetek is off-line történet. A választási kampány felerősíti a helyi közösségek szerepét, felértékelődnek az országjárások.
Schiffer András: Nincs AI a mobilomon és okostelefonom se lesz
Az ügyvéd, politikus szerint jó okunk lenne bizonyos távolságot tartani a virtuális valóságtól. Ezzel indokolta, hogy nincs AI a mobilján és okostelefonja se lesz.
Schiffer András felhívta a figyelmet rá, hogy észrevehető frusztráció van az emberekben. Ugyanakkor sajátosnak nevezte, hogy egy sikertelenebb négy év után, a kihívói oldalról sem látszik az, hogy egy nyugodt pozícióból kísérelnék meg a kormányváltást.
Fel kellene lépni, hogy platform szolgáltatók ne tudjanak beleavatkozni a politikai versenybe
– közölte Schiffer András, egyben a virtuális világgal kapcsolatban halaszthatatlannak nevezte a polgári- és a büntető törvénykönyv módosítását, például a személyiséglopás ellen.
Kandahárból érkezett volna
Vona Gábor szerint zsigeri szintre fog menni ez a kampány.
„Ez inkább nyakon döfő kés lesz, mint vajat kenő, a politika ugyanis nem gasztronómiai hobbi, hanem küzdősport”
– hangsúlyozta a Második Reformkor Párt elnöke, aki aggodalommal figyeli a politika és az AI találkozását.
„Szerencsére a 2018-as kampányban még nem használtak AI-t, így bemondásra én a kampányban egyszerre voltam muszlim terrorista és homoszexuális orgiákra járó személy” – mondta a rendezvényen Vona Gábor, aki megjegyezte, hogy ha lett volna mesterséges intelligencia, akkor erről anno videót is láttunk volna:
Leszállok Kandahárból, elrejtem a Kalasnyikovot valahol hátul a kertben a kutyaól alá rejtett pincében, aztán pedig a Damjanich utcában Jimmy Somerville számaira twerk versenyt tartunk
– viccelődött Vona Gábor, egyben kifejtette, hogy az AI segítségével felerősödik a mítoszképzés a magyar politikában, az ellenfél pedig mítikus gonosszá, totál alkalmatlanná tehető általa.
A szemét egy ideig szórakoztató
Somogyi Zoltán szerint az a sok szemét, ami az AI-ból jön egy ideig szórakoztató, de utána lehet, hogy erről a médiáról történő lemondással jár, és fel fogja értékelni a közvetlen kapcsolatokat, élő eseményeket, a jövőt ugyanakkor senki sem tudja.
A szociológus, üzletember arra a veszélyre is felhívta a figyelmet, hogy az AI segítségével virtuális buborékba zárhatjuk magunkat, hiszen beprogramozhatom arra, hogy milyen híreket kapjak.
AI Summit 2025 – A régió legnagyobb mesterséges intelligencia konferenciája

Legolvasottabb
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
A Závecz pontos számokkal jött elő, ennyivel nőtt a Fidesz tábora
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Óriási kedvezményt kapnak a benzinesek, rég volt ilyen akció
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat