Új, gyermekenként 100 ezer forintos iskolakezdési támogatást vezet be a Tisza-kormány – jelentette be Facebook-oldalán közzétett videójában Magyar Péter. A miniszterelnök szerint az intézkedés célja, hogy a nehéz helyzetben élő családok számára kisebb terhet jelentsen a tanévkezdés, amikor egyszerre kell iskolatáskára, tanszerekre és ruházatra költeni.
Magyar Péter úgy fogalmazott, hogy Magyarországon egyetlen gyermek sem indulhat hátrányból pusztán azért, mert családja nehéz anyagi körülmények között él. A támogatás bevezetését korábban már vállalta a kormány, azonban a szociális nyilvántartási rendszer örökölt állapota miatt összetett feladat volt a jogosultsági rendszer kialakítása.
Ezért döntöttek úgy, hogy a támogatást olyan, már meglévő jogosultságokhoz kötik, amelyek esetében az állam korábban már megállapította a rászorultságot. Ennek megfelelően automatikusan jogosultak lesznek a 100 ezer forintos támogatásra azok az iskolás gyermekek, akik rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülnek. A jogosultak köre azonban ennél szélesebb lesz. A támogatást megkapják az emelt összegű családi pótlékban részesülő, tartósan beteg vagy súlyos fogyatékossággal élő gyermekek, a sajátos nevelési igényű tanulók, valamint a Dobbantó programban és műhelyiskolai képzésben részt vevő fiatalok is.
A támogatás emellett az egyszülős családokban nevelkedő gyermekekre is kiterjed, valamint jogosultak lesznek rá a gyermekvédelmi intézményekben vagy nevelőszülőknél élő gyermekek is.
A támogatást két részletben folyósítják. Az első, 50 ezer forintos összeget augusztus 24-ig utalja a Magyar Államkincstár, hogy a családok még a szeptemberi tanévkezdés előtt meg tudják vásárolni a szükséges eszközöket. A második, szintén 50 ezer forintos részlet novemberben érkezik utalvány formájában, amelyet továbbra is a gyermekek iskoláztatásával kapcsolatos kiadásokra lehet felhasználni.
A kormányfő hangsúlyozta, hogy a támogatás adómentes lesz, és végrehajtás alá sem vonható. Számításai szerint mintegy 400 ezer magyar gyermek részesülhet az új intézkedésből. Az intézkedés költségvetési hatása évi 40 milliárd forint.
Magyar Péter arról is beszélt, hogy az elmúlt évtizedekben szerinte egyre nagyobb különbség alakult ki a jobb és rosszabb anyagi helyzetben élő gyermekek lehetőségei között. Sokan természetesnek kezdték tekinteni, hogy a nehezebb körülmények közé születő gyermekek számára jóval kisebb az esély a kitörésre, ezen azonban politikai döntésekkel lehet változtatni. Az iskolakezdési támogatás ennek az első lépése. Azt szeretnék elérni, hogy a gyermekek az iskolás éveikből ne az anyagi nehézségekre, hanem a barátaikra, tanáraikra és első sikereikre emlékezzenek.
