Karbantartás miatt üzemszünet lesz a HU-GO elektronikus útdíjszedési rendszerben június 6-án, szombaton éjjel 11 órától június 7-én vasárnap hajnali 4 óráig - közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. pénteken az MTI-vel.
Szerző(k): MTIAz ideihez képest több mint harmadával nagyobb bevétellel számol e-matricából avagy időalapú autópálya-matricából a 2016-os költségvetés, miközben a kamionok után a 2015-re előirányzottnál kevesebb használatarányos e-útdíjjal terveznek. A rendszer működtetése is többet visz majd el, de nem lesz akkora ugrás, mint az idén volt. Lelőjük a poént: a puszta számok ellenére sem biztos, hogy az autósoknak többet, a kamionosoknak pedig kevesebbet kell fizetniük, mint az idén.
Szerző(k): Ádám ViktorBudaörs polgármestere szerint csapdát állított a kormány a város irányába autózóknak. Wittinghoff Tamás az InfoRádióban elmondta: a kormányzati kommunikációval ellentétben az M1-M7-es autópálya bevezető szakaszán, jóval a budapesti városhatár előtt fizetőssé válik az út; és erre egy tábla sem figyelmeztet. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium is megerősíti, hogy csak az Egér útnál lehet elhagyni büntetés nélkül az M1-M7-es autópálya bevezető szakaszát, ha nincs Pest megyei matricája az arra autózónak - állítja a budaörsi polgármester.
Szerző(k): InforádióA német törvényhozás alsóháza (Bundestag) pénteken elfogadta a külföldieket terhelő autópályadíjról szóló törvényt, amely szerint 2016-tól a német autópályák használatáért fizetni kell a személyautóval vagy lakóautóval közlekedőknek.
Szerző(k): Inforádió, MTIEgy napokban megjelent kormányrendelet lehetővé teszi, hogy mozgáskorlátozott emberek útdíj-kompenzációt kapjanak. A nagylelkű döntés azonban a mintegy negyedmillió mozgáskorlátozott emberből legfeljebb néhány száz főt érinthet, miközben a mozgássérültek közlekedését súlyosan megnehezítő, 2011-től bevezetett kormányzati intézkedések változatlanul érvényben vannak, és ez idő alatt a kabinet alig tett valamit a közösségi közlekedés akadálymentesítéséért - hívja fel a figyelmet a MEOSZ.
Szerző(k): EconomxÖsszesen 890 ezer megyei e-matricát vettek az autósok március 15-ig, és közel 18 ezer visszaváltását kezdeményezték a vasárnap éjfélkor lejárt határidőig, a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NUSZ) Zrt. tájékoztatása szerint.
Szerző(k): portfolio.hu, MTICsaknem 830 ezer megyei e-matricát vettek és 13 ezret váltottak vissza az autósok február végéig. A januári jogosulatlan úthasználat miatt mintegy 3500 pótdíjfizetési felszólítást küldtek ki.
Szerző(k): MTIA januári próbaüzemben csak gyűjtötte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NUSZ) Zrt. a jogosulatlan úthasználattal kapcsolatos adatokat, azok összesítése folyamatban van, januárban nem küldtek ki fizetési felszólítást az e-matrica nélkül autózóknak - közölte a NUSZ.
Szerző(k): MTI-Eco