Az adócsomag alapján változhat az illetéktörvény 2014-ben. A könnyítések sorába tartozik, hogy bővítenék az ajándékozási illeték alól való mentesség körét. Szigorítanák ugyanakkor a gazdálkodó szervek közti tranzakciókra vonatkozó feltételeket - derül ki az RSM DTM blogbejegyzéséből.
Szerző(k): EconomxNem igaz, hogy Magyarországon magánszemély a földforgalmi törvény hatálybalépését követően mindössze 300 hektár termőföldet szerezhet. Egyenes ági öröklés útján már eddig is jegyeztek be a földhivatalok ennél nagyobb birtokot is, és ez nem változik a most elfogadott jogszabállyal sem. A szakértők szerint alkotmányellenes lehet, hogy a földforgalmi törvény különbséget tesz az egyenes ági és a végrendeleti öröklés között.
Szerző(k): Kiss MelindaMindössze hat érdemi módosításról tesz említést a Vidékfejlesztési Minisztérium a tegnap benyújtott zárószavazás előtti módosítója indoklásában, míg a többi változást pontosító, illetve technikai jellegűnek írja le. Az érdemi változások között van a földtulajdon öröklésével kapcsolatos módosítás, amely szerint a végrendeletet is jóvá kell majd hagyatni az engedélyező hatósággal - az engedély megtagadható lesz. Újdonság, hogy lehetőség lesz földárverésekre is például felszámolás, végrehajtás, önkormányzati adósságrendezés során.
Szerző(k): Kiss MelindaElfogadta a parlament az új polgári törvénykönyvet (Ptk). Egyebek mellett új öröklési jogi szabályok lesznek érvényesek 2014. március 15-től, a Ptk. hatályba lépésétől.
Szerző(k): NAPIAz örökség részét képezik azok a megtakarítások is, amelyeket bankszámlán, lekötött betét, takarékbetét vagy értékpapír formájában helyeztek el egy pénzintézetnél. Vagy mégsem?
Szerző(k): NAPISzámos feltételre kell figyelni, ha át akarjuk ruházni egy cégben lévő üzletrészünket, vagy épp örökölnénk azt.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanEgyes számítások szerint a magyar kis és középvállalkozások egyharmada áll generációváltás előtt, miközben a fiatalok jó része nem szívesen veszi át a szülei által felépített céget.
Szerző(k): Dzindzisz Sztefan