Hiába fogott össze az egész ellenzék, a fideszes Horváth Ádám a szavazatok 57 százalékával győzött a 16. kerületi időközi választáson a Momentum Mozgalom jelöltjével szemben - írja az atv.hu.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA független, pártonkívüli jelöltek előretörését és a legnagyobb kormánypárt, az Irány gyengülését hozta a szombaton tartott szlovákiai helyhatósági választás, amelynek összesített nem hivatalos végeredményei szerint a Magyar Közösség Pártjának (MKP) és a Most-Híd vegyes pártnak is több polgármestere és önkormányzati képviselője lesz a négy évvel ezelőtti választás eredményeihez képest - jelentette az MTI tudósítója.
Szerző(k): Domokos ErikaMintegy háromezer településen nyíltak meg a szavazóhelyiségek Szlovákiában szombaton reggel, s ezzel megkezdődtek az 1993-ban önállósult ország történetében immár hetedszer rendezett helyhatósági választások.
Szerző(k): Szepesi AnitaBezártak a szavazóhelyiségek vasárnap 20 órakor, ezzel lezárult a nemzeti kisebbségi önkormányzati választás Szerbiában. A délvidéki magyarok két lista jelöltjei közül választhatták ki a vajdasági Magyar Nemzeti Tanács (MNT) leendő 35 tagját.
Szerző(k): Szász PéterLengyelországban megkezdődött a helyhatósági választások második fordulója vasárnap reggel, a szavazók azokban a körzetekben járulnak az urnákhoz, ahol a két hete megtartott első fordulóban a polgármester-jelöltek egyike sem szerezte meg a szavazatok több mint ötven százalékát.
Szerző(k): Domokos LászlóNyert is, veszített is a lengyel kormánypárt a helyhatósági választások első fordulójában, ahogy az ellenzéki tömörülések is - mutatnak rá egybehangzóan a hétfőn megjelent első lengyel sajtókommentárok, az előző este közzétett exit poll-felmérés eredményeire támaszkodva.
Szerző(k): Domokos LászlóLengyelországban éles hangú kampány vezette fel az önkormányzati választásokat, amelyeken minden vajdaságban kicsi Szejmek tagjaira és befolyásos polgármesterekre szavaznak a résztvevők.
Szerző(k): Komócsin SándorTizenöt százalékkal szavaztak többen László Győzőre, a baloldali jelöltre, mint a fideszes Melega Miklósra a szombathelyi időközi választáson - írta a nyugat.hu-ra hivatkozva a hvg.hu.
Szerző(k): Domokos Erika