Nagy örömmel fogadták a szektor szereplői a Magyar Nemzeti Bank hétfőn megjelent adatát, amely szerint a lakáshitelek 2024 első hónapjában több mint megduplázódtak 2023 januárjához képest. Az óvatosabb elemzések ehhez hozzátették, hogy a hitelezés értéke még mindig jóval elmarad a korábbi évek szintjétől. Az adatokat alaposabban megvizsgálva, és kizárólag az építési hitelekre koncentrálva azt láthatjuk, hogy bár a lakásépítés alágazat már idén meglódulhat, gyors kilábalásra nem lehet számítani.
Szerző(k): Juhász Attila2024-ben kevesebb állami és önkormányzati megrendelésre lehet számítani, ez ugyanakkor a magánszektornak jó hír.
Szerző(k): K. O.A német gazdaság mélyrepülése a szomszédok teljesítményére is rányomja a bélyegét: Ausztriában csaknem egy éve meredeken nő a munkanélküliség, főként az iparból ezrek kerülnek utcára. Szemléletváltásra kényszerülnek az osztrák cégek, ahol már nem a pozíció, hanem a készség határozza meg a munkaerőfelvételt.
Szerző(k): Thurzó KatalinMiközben földbe állt hazánkban a beruházási kedv és nyoma sincs az új lakásépítési programnak, Lázár János építésügyi miniszter meglepő megoldást javasolt a bajban lévő hazai építőiparnak.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaAz Opten összesítése szerint hosszú idő után csökkent az építőipari cégek száma. Mindez azért figyelemre méltó, mert az előző öt évben évi 4-5 százalékkal nőtt a vállalkozások száma a szektorban, még a járvány ellenére is.
Szerző(k): Zádori BenceÓriási csapást szenvedett el tavaly a hazai építőipar, pedig egy kutatás szerint lenne építési kedv a lakosság körében. Hogyan lehetne kilábalni a válságból és miként segíthet a szektoron, ha nem tűnik el a mester? Mutatjuk.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaMiután az építőipar eljutott a mélypontig, sejthető volt, hogy a lakásépítések száma is meredek zuhanást mutat majd, de egy 39 százalékos, járványszerű visszaesésre talán kevesen számítottak.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaTovábbra is a személygépkocsi-kistehergépjármű-motor szegmens a legnagyobb a hazai lízingpiacon 441,5 milliárd forinttal, ami az összes kihelyezés több mint fele.
Szerző(k): Horváth TiborA magyar miniszterelnök öt lépésben határozta meg évértékelő beszédében, hogyan élhetnének jobban a magyarok. Pásztor Szabolcs, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatási igazgatójának segítségével kerestünk néhány támpontot a tervek megértéséhez.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés Csaba