A 2010-ben újjáélesztett Várépítő pályázat első fordulóján kiosztott nettó 45 millió forint értékű építőanyaga után, idén újabb, nettó 13 millió forint értékű termékre pályázhatnak intézményi körülményeik javítását tervező gyermekintézmények és műemlékek. Az elmúlt évek közel 500 pályázója és közel 80 nyertes intézménye az ország minden tájáról érkezett, az új online pályázati rendszerrel pedig még egyszerűbbé vált az igénylés benyújtása.
Szerző(k): EconomxTavalyhoz képest valamit javult az építőanyag-forgalmazók helyzete, drámai változásról azonban nem beszélhetünk, ráadásul a második félévben inkább visszaesés várható - válaszolta lapunk kérdésére Antoni Péter, a Magyar Építőanyag-kereskedők Országos Egyesülete elnöke. Mint kiemelte, az építőipar teljesítménye ugyan nőtt év/év alapon, azonban a bővülés nem feltétlenül a több munkának, hanem jelentős részben a közbeszerzések magasabb vállalási árainak köszönhető.
Szerző(k): Szepesi AnitaÉv végére szerkezetkész állapotba kerül a Váci úton épülő, hétemeletes, 13 ezer négyzetméter alapterületű, környezettudatos V17 irodaház. A közel tízmilliárdos beruházás fejlesztője a Wing Zrt., a finanszírozó a K&H Bank.
Szerző(k): EconomxÚjraindul az OSB-lapokat gyártó egység.
Szerző(k): MTI-EcoNegyedével növelte a 2014. évi árbevételét az építőipari segédanyagokat, víz- és hőszigetelő rendszereket gyártó Mapei Kft., forgalmuk meghaladja a 8 milliárd forintot. A vállalat közlése szerint a borús építőipari kilátások ellenére idén is bővülésre számítanak.
Szerző(k): EconomxA lakásépítés élénkítésének eszközeire tett javaslatot az építőanyag és építési szövetség.
Szerző(k): MTI-EcoAggodalommal vegyes optimizmussal néznek az építőanyag-gyártók 2015 elé. A piac idén ugyan élénkült, a fenntartható növekedés azonban az új uniós pályázatok, az energiatakarékos felújítások érdemi nagyságrendű támogatása és a régóta várt lakásprogram függvénye - állítják a szakértők.
Szerző(k): Szepesi AnitaNövekedés helyett stagnálásról, a gödör aljának eléréséről tanúskodnak a legfrissebb lakásépítési adatok. Trendfordulóról szó sincs, ami mégis épül, az nem az otthonteremtők igényeit szolgálja - állítják a Napi.hu által megkérdezett szakértők.
Szerző(k): Szepesi Anita