Csökkent ugyan a lendület, de továbbra is az árnövekedésé volt a főszerep a hazai termőföldpiacon, ebben a jelentős korlátozást hozó földforgalmi törvény 2014-es bevezetése sem hozott változást - derül ki a Takarékbank elemzéséből. A bank elemzőinek várakozása szerint a földárak az elmúlt évekhez képest kisebb ütemben ugyan, de továbbra is emelkedni fognak.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaJúliusban a fogyasztói árak átlagosan 3,3 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban, júniushoz viszonyítva átlagosan 0,2 százalékkal emelkedtek az árak - közölte a KSH csütörtökön.
Szerző(k): Szabó DánielIdén áprilisban 4,1 százalékkal emelkedtek az ipari termelői árak a tavalyhoz képest adta hírül a KSH.
Szerző(k): Domokos LászlóAz elmúlt évben az eddig feldogozott adatok szerint 8 százalékkal több lakást adtak el, mint egy évvel korábban, az új lakások az összes eladás 5 százalékát tették ki. Egy átlagos budapesti lakásért 28,7 millió forintot, 4,3 millió forinttal többet kellett fizetni, mint 2017-ben - derül ki a KSH 2018. negyedik negyedévi lakáspiaci elemzéséből.
Szerző(k): Szepesi AnitaHárom havi csökkenés után februárban is csak árnyalatnyit emelkedtek a termelői árak az Egyesült Államokban, jelezve, hogy továbbra sincs inflációs nyomás a gazdaságban.
Szerző(k): Szepesi AnitaJanuárban 2,5 százalékra emelkedett a decemberi 2,0 százalékról az infláció Csehországban - közölte szerdán Prágában a Cseh Statisztikai Hivatal az MTI szerint.
Szerző(k): Szabó DánielMélyült a szakadék a budapesti és a kistelepülések lakáspiaca között. Budapesten tavaly a harmadik negyedévben az előző év ugyanazon időszakában mért 20,8 százalékról 23,5 százalékra gyorsult a lakásárak éves növekedési üteme a legfrissebb MNB lakásárindex szerint, a vidéki városokban 17,3 százalékos drágulást mértek nominális éves alapon, a községekben pedig az országos átlagtól több mint 10 százalékponttal elmaradó, mindössze 5 százalékos átlagos éves lakásár növekedést regisztráltak.
Szerző(k): Szepesi AnitaTavaly az első három negyedévben 8,1 százalékkal több lakás kelt el, mint egy évvel korábban. Majdnem minden második eladott ingatlan családi ház volt, minden negyedik tranzakciót községekben hozták tető alá. Az árak emelkedése az első negyedév után megállt. Egy átlagos budapesti lakásért majdnem 28 millió forintot kellett fizetni, a főváros körüli agglomerációban a déli, délkeleti szektor volt a legolcsóbb - állapítja meg a KSH friss Lakáspiaci árindexe.
Szerző(k): Szepesi AnitaAz Egyesült Államokban évek óta nem vetettek annyi gyapotot, mint idén, ami bőséges termést vetít elő, mégis 3 éves csúcs közelében van a termék ára. Rossz hír a magyar gazdáknak, hogy a gabona egyre kevésbé jövedelmező.
Szerző(k): Szabó Dániel