Jelölni kell a mesterséges intelligencia által létrehozott, álhírek terjesztésére alkalmas tartalmakat az Európai Bizottság egyik tagja szerint.
Szerző(k): Varga CsengeSzinte mindenki rosszul értelmezte a februári keresetekről megjelent szerdai adatokat, így a fizetések változásáról a legtöbb helyen valótlan információk láttak napvilágot. Szalai Piroska, az NKE szakértője a Napi.hu-nak ismertette a valós adatokat és a számítás körüli zűrzavar okait.
Szerző(k): Nagy KristófNem kell attól félniük a társasházi lakások tulajdonosainak, hogy ingatlanjukat a társasházi vagyonba kellene beszolgáltatniuk júliustól egy 2021-ben megszavazott törvény értelmében. Az erről szóló, közösségi médiában futótűzként terjedő információk álhírek. A társasházakat is érintő törvénymódosítás kizárólag a nyilvántartással kapcsolatos adminisztrációt érinti, ráadásul nem is lép hatályba idén júliustól.
Szerző(k): Nagy KristófA Team Jorge létezése és sikere, egy izraeli cég, amely mesterséges intelligencia segítségével hintett el, majd terjesztett álhíreket, Pogátsa Zoltán szerint ismét a közgazdaságtan egyik nagy igazságát támasztja alá.
Szerző(k): EconomxEgy, az ársapka kivezetéséről szóló szöveges üzenet okozhatott pánikot, de a Napi.hu által megkérdezett szakértő szerint az ellátási problémák már hosszabb ideje nehezítik a tankolást.
Szerző(k): EconomxAmolyan önbeteljesítő jóslat lehet ez, ugyanis üzenetben terjedt el az álhír, miszerint megszűnik a benzinárstop. Hosszú sorok kígyóznak a benzinkutaknál.
Szerző(k): EconomxA Twitter alapítója személyes felelősséget vállalt azért, hogy a közösségi médiacégnél olyan helyzet alakult ki, hogy az új tulajdonos a dolgozók felét elbocsátja. Ez több mint háromezer embert érint.
Szerző(k): Domokos ErikaAz Európai Unió Külügyi Szolgálata (EKSZ) új eszközt vezetett be a hamis információk elleni fellépés jegyében az EUvsDisinfo.eu weboldalon - közölte hétfőn a brüsszeli szolgálat, hangsúlyozva, hogy lépése Oroszország ukrajnai háborújával függ össze.
Szerző(k): EconomxA közösségi oldalt tulajdonló Meta több mint hatvan félrevezető oldalt kapcsolt le, amelyek olyan részletességgel másolták nyugati médiumok felületeit, hogy a figyelmetlen olvasók könnyen azt hihették, a jól megszokott oldaluk pálforduláson esett át a háborúval kapcsolatban. Az oldalakat komoly koordinációval, több ezer hamis felhasználón keresztül terjesztették, de az egyértelmű hamisítás miatt még gyorsabban sújtott le a tiltókalapács.
Szerző(k): Sasvári Marcell