Az egyik ismert internetes webáruházat üzemeltető cég ügyében két gyanúsított előzetes letartóztatását rendelte el a Budai Központi Kerületi Bíróság (BKKB). Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalással gyanúsítják őket - írja az Inforadió.hu.
Szerző(k): Szabó DánielA héten az adóhatóság több magyarországi webshop üzemeltetőjénél razziázott és több szereplőnél is szabálytalanságokat tárt fel. Mivel a raktárakat is ellenőrizték, sok vásárló rendelése késhet, vagy elakadhat. A fogyasztóknak viszont joguk van elállni a rendeléstől, visszatérítést is kérhetnek. Akkor is élhetnek ezekkel, ha becsődölne a cég.
Szerző(k): Szabó DánielA webshopot üzemeltető cég azt ígéri, hogy mindenben együtt működnek a hatósággal. Állítják, jelenleg is lehet tőlük rendelni, mindent kiszállítanak és a garanciális jogok is érvényesíthetók - derül ki a Mall.hu közleményéből.
Szerző(k): Szabó DánielA fogyasztóvédelmi ellenőrzések középpontjában az e-kereskedelem áll idén, hogy a családok biztonságosan vásárolhassanak az interneten is - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) csütörtökön.
Szerző(k): Szász PéterÓriási NAV-razzia során derült fény arra kedden, hogy a leállt Mall.hu is érintett egy komplett céghálót magában foglaló, 4,5 milliárd forintos kárt okozó csalássorozatban. Az akcióban több mint 39 autót, 42 millió forintot foglaltak le. A hatóság szerdán beszámolt az akció különös részleteiről.
Szerző(k): Csernátony CsabaLeállt a Mall.hu webáruház, a NAV ugyanis 4,5 milliárdos költségvetési csalás miatt nyomozást indított. A nyomozók razziát tartottak a cégnél, ennek célja "egy webáruház alá szervezett, cégláncolatokat működtető bűnszervezet felszámolása" volt.
Szerző(k): Csernátony CsabaKomoly dilemma elé kerülhetnek a karácsonyiajándék-vásárlók, hiszen amelett, hogy időben szeretnék kézhez kapni a megrendelt termékeket, arra is figyelniük kell, hogy ne csússzanak ki az elállási időből - figyelmeztet a Blokkk.com.
Szerző(k): Szász PéterA Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) szerint látványos eredményeket hoztak az e-kereskedelem fogyasztóvédelmi ellenőrzései. Ám közben a lényeg nem javult, a webáruházak 88 százaléka továbbra is hibázik - értékel a Blokkk.com
Szerző(k): K. Kiss Gergely