A védekezés áll a középpontban a NATO történetének legnagyobb szabású műveletén – ismertették a szombaton kezdődő európai műveletről tartott berlini tájékoztatón. A németországi központú gyakorlaton 25 tagország vesz részt együttvéve 250 repülőgéppel és tízezer katonával.
Szerző(k): EconomxMindkét férfi 400 ezer eurós (több mint 148 millió forint) óvadékot ajánlott fel annak érdekében, hogy szabadlábon védekezhessen, a bíróság azonban még nem döntött, hogy jóváhagyja-e a kérést.
Szerző(k): EconomxJúnius közepéig lehet számítani a dolmányos varjak ellenséges, támadó viselkedésére. Itt a fiókareptetés időszaka.
Szerző(k): Eisenkrammer NóraA támadások elsősorban azért történhetnek meg, mert a céges rendszerek sebezhetőek és nem javították ki a hiányosságokat – derül ki a Sophos, a Napi.hu részére eljuttatott felméréséből.
Szerző(k): Drávucz PéterKomoly károkat okoztak a gyümölcsösökben az elmúlt napok fagyos éjszakái. A termelőknek az ország nagy részén esélye sem volt arra, hogy megvédjék a virágzó barackfákat a tavaszi hideg időjárás okozta pusztítástól, amelynek mértékét ma még nem lehet pontosan megmondani. Április elején nem ritkák az éjszakai fagyok, de a hazai ültetvények gyakorlatilag védtelenek.
Szerző(k): Nagy KristófA járvány és a háború miatt manapság különösen felértékelődött a vagyonbiztonság, egyre több állampolgár dönt úgy, hogy tulajdonát a legkülönfélébb módokon védi. Ám fontos szabály, a jogos vagyonvédelemnek arányosnak, szükségesnek kell lennie és nem irányulhat az élet kioltására, nem működhet megtorlásként.
Szerző(k): Drávucz PéterKözös stratégiát dolgozott ki az Európai Bizottság annak érdekében, hogy a madárinfluenza elleni védekezés hatékonyabb legyen. Ennek a programnak az alapja a vakcina, és annak összehangolt alkalmazása. Tavaly 50 millió szárnyast kellett levágni a betegség megfékezése érdekében.
Szerző(k): Nagy KristófEgy elmebeteg vagy egy kábítószer hatása alatt álló ember a fizikai ereje többszörösét is képes mozgósítani. A rendőrnek is távolságot kell tartani az elkövetőtől, hogy időt nyerjen.
Szerző(k): Hegedűs Szabolcs