Az elmúlt évtizedekben sorra fedezték fel és emelték ki a Balatonból a világháborús bombákat, repülőgépeket, hajókat, de a legendák szerint több harckocsi, illetve egy tengeralattjáró is felderítetlenül fekszik még az iszapban.
Szerző(k): Sánta AndrásAz EBESZ fórum plenáris ülésén felmerült, hogy az ukrajnai reptereken okozott súlyos károk miatt az országnak szánt F-16-osok Lengyelországból, Romániából és Szlovákiából szállnának fel. Moszkva azonban leszögezte, hogy ebben az esetben ezekre az országokra is a háború résztvevőiként tekint.
Szerző(k): Zádori BenceA Balatonakarattyán nyolc évtizede lezuhant világháborús Messerschmitt Me 109 típusú vadászgép hadtörténeti szempontból óriási kincsnek számít.
Szerző(k): Sánta AndrásFüstölő, foszfortöltetű második világháborús gránáthoz riasztották a tűzszerészeket hétfőn.
Szerző(k): Varga CsengeA Budavári Palotanegyed újjászületésének részeként megújult Karakas pasa tornya, amelyben információs pont, kávézó, ajándékbolt és mosdó is várja a vendégeket. A nagyközönség számára most először megnyitott, 17. századi épület mellett török kertet is kialakítottak a Csikós-udvar északi végében.
Szerző(k): Varga CsengeTöbb nyitott fürdő is működött a Duna budapesti belvárosi szakaszán a második világháborúig, és ennek a korabeli strandolási módinak a felélesztése ma is izgalmas városépítészeti lehetőséggel kecsegtet.
Szerző(k): EconomxIdén már több mint 740, robbanótesttel kapcsolatos rendőrségi bejelentés érkezett a tűzszerészekhez, ezek közül 117 eset igényelt azonnali intézkedést. A tűzszerészek által eddig hatástalanított, és elszállított, jellemzően második világháborús katonai robbanótestek össztömege meghaladta az 5,5 tonnát – közölte a Magyar Honvédség 1. Tűzszerész és Folyamőr Ezrede.
Szerző(k): Varga CsengeMarkolókanállal emelték ki a nagyméretű robbanótestet egy fővárosi, Szeréna úti építkezésen az ott dolgozó munkások. Kiderült, hogy valóban robbanóeszközt találtak, amely a második világháború idejéről származik.
Szerző(k): Varga CsengeÚjabb második világháborús bomba került elő a fővárosban. Ezúttal a fővárosban, Csepelen kell ideiglenesen elhagyniuk lakhelyüket az ott élőknek a bomba hatástalanításának idejére.
Szerző(k): Varga Csenge