Rendkívüli biztonsági intézkedések léptek életbe Rómában.
Szerző(k): Hegedűs SzabolcsA katolikus egyházfő a hivatalos búcsúztatás után elhagyta Budapestet, repülőgépe délután hat óra után szállt fel a Liszt Ferenc-repülőtérről.
Szerző(k): EconomxA katolikus egyházfő Európa lelkét és a békét keresi magyarországi látogatásán - írták, egyes médiumok szerint Budapestről "a békéről néma Európához" is szólt.
Szerző(k): EconomxA tevékeny szeretet nyelvét folyékonyan beszélő egyházra van szükség - hangsúlyozta a katolikus egyházfő, apostoli látogatásának második napján.
Szerző(k): EconomxFerenc pápa 2021. szeptemberi látogatása után úgy érezte, hogy több időt szeretne tölteni a magyarokkal – mondta Matteo Bruni szentszéki szóvivő, aki a katolikus egyházfő április 28-30-i újabb látogatásának főbb témáit ismertette a Vatikánban tartott tájékoztatón.
Szerző(k): Varga CsengeFerenc pápa szombaton elhagyta a kórházat, ahol az utóbbi napokban hörghuruttal kezelték – jelentették hírügynökségek. Az egyházfő a La Repubblica című lap tudósítójának megerősítette, hogy az eddigi tervnek megfelelően április végén Magyarországra látogat.
Szerző(k): EconomxA világ legkisebb, mindössze 0,44 négyzetkilométer területű államát és annak vezetőjét elit katonai alakulat őrzi, a Svájci Gárda már 1506 óta védelmezi a mindenkori pápát és az Apostoli Palotát. A testőrség a reneszánsz óta folyamatosan megújulva alkalmazkodik a kihívásokhoz, veszélyekhez és a technológiai fejlődéshez, hogy a modern korban is sikerrel lássa el a feladatát.
Szerző(k): Varga CsengeErősíti az áldozatok védelmét, valamint az egyházi szervezeteket vezető világiakra is kiterjeszti a lelki és fizikai visszaélések büntetését a Ferenc pápa által ellenjegyzett új rendelkezés, amelyet a Vatikán szombaton hozott nyilvánosságra.
Szerző(k): EconomxFerenc pápa megerősítette, hogy egyetlen lehetséges okból lenne hajlandó lemondani katolikus egyházfői szerepéről.
Szerző(k): Varga Csenge