Megjelent a Magyar Közlönyben a rendelet, amely a koronavírus miatt meghiúsult, már befizetett utazások kérdését rendezi.
Szerző(k): Szász PéterHamarosan lejár a rezsiutalványok beváltásának határideje, ezért érdemes ellenőrizni, hogy van-e még fel nem használt utalvány - hívja fel a Magyar Posta Zrt. a figyelmet.
Szerző(k): Szepesi AnitaMár csak pár nap van hátra, amíg a tavaly évvégi 9 ezer forintnyi utalványt fel lehet használni.
Szerző(k): Szabó DánielAz utazási irodák szakmai szövetsége az Európában több helyen bevezetett voucheres megoldás jogszabályba foglalását szorgalmazza a nagy veszteségek és a csődök elkerülésére - számolt be a Világgazdaság.
Szerző(k): Domokos LászlóA Magyar Posta Zrt. 150 ezer forintra emelte az utalványok háznál történő kézbesítésének összeghatárát - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
Szerző(k): Szabó DánielEredetileg 2020. március 31-ig élhettek a kormánytól kapott 9000 forintos ajándékkal. Megjelent a kormányhatározat arról, hogy májusig kitolják a határidőt, hogy élhessenek a támogatással.
Szerző(k): Szabó DánielKétmilliárd forint értékű vár még beváltásra, az összeg nagy részét megspórolhatja az állam - írta az Azénpénzem.hu.
Szerző(k): Domokos LászlóA legtöbb rezsiutalványt a hónap elején váltják be a nyugdíjasok. Az utalványok négyötödét már beváltották, a maradékot március végéig lehet felhasználni.
Szerző(k): Csernátony Csaba