A Miniszterelnökségnek furcsa lett, hogy sokan jelentkeztek egy uniós pályázatra, ezért idő előtt lezárta a tendert – írja pénteki számában a Világgazdaság.
Szerző(k): EconomxMagyarország versenyképessége brutálisan romlott az elmúlt években - többek között ezt a határozott kijelentést tette Lázár János, a Miniszterelnökség vezetője az EU-s fejlesztésekről szóló kormányzati konferencián. Azt a kérdést is körbejárta, hogy valóban korrupt országnak tekinthető-e Magyarország az EU-források terén.
Szerző(k): portfolio.hu, EconomxHiába hangoztatta éveken át az Orbán-kormány, a Portfolio.hu számításai szerint nem fog összejönni az, hogy az uniós pénzek 60 százalékát gazdaságfejlesztésre fordítsák.
Szerző(k): EconomxMintegy 130 milliárd forint forrás válik elérhetővé még az idén a Vidékfejlesztési programban – mondta Madari Őrs, a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkári kabinet politikai tanácsadója a Bács-Kiskun megyei polgármestereknek szervezett szakmai fórumon Kerekegyházán pénteken.
Szerző(k): MTI-EcoSajtóhírek szerint a pénzfelfüggesztés már felmerült a 2014-20-as ciklusra vonatkozóan azért, mert az Európai Bizottság (EB) több ponton is komoly problémát lát a magyarországi uniós-támogatási rendszerben. Úgy tudni, a kormány jelenleg ezek miatt \"kemény vitákat\" folytat Brüsszellel. Van azonban egy eddig keveset említett elem is - az elektronikus közbeszerzési rendszer - amelynek létrehozására a kabinet, az előzetes vállalások sorában tett ígéretet. Az első határidő 2016 végén jön, amelyet a Miniszterelnökség szerint teljesíteni is fognak. Azonban, a Napi.hu értesülése szerint a bizottság eddig semmit nem tud az előkészületekről, ugyanakkor az előírást nagyon szigorúan venné.
Szerző(k): K. Kiss GergelyÖsszegyűjtötték az öt legnagyobb hibát, ami miatt elbukják a magyar vállalatok az uniós pályázatokat. A tét nagy, hiszen az év hátralévő részében még 573 milliárd forintnyi pályázat indul el, 2017 tavaszáig pedig valamennyi uniós támogatást kiírhatják – hívja fel a figyelmet a Goodwill Consulting Kft.
Szerző(k): EconomxA Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében több kkv, illetve innovációs pályázat jelenik meg a közeljövőben, például a gyors növekedésű vállalkozások több mint 30 milliárd forintra pályázhatnak decembertől - határozott a kormány.
Szerző(k): Németh GézaAz Európai Bizottság továbbra is vizsgálódik a 2014-2020-as uniós támogatási ciklus már ismert útépítési pályázataival kapcsolatban, mert azt gyanítja, hogy a magyar kormány korlátozza az induló vállalatok versenyét.
Szerző(k): Economx