Az Európai Bizottság technikai támogatást nyújt 17 európai uniós tagállamnak - köztük Magyarországnak - ahhoz, hogy fokozatosan megszüntessék az orosz fosszilis tüzelőanyagoktól való függőségüket, összhangban a megfizethetőbb, biztonságosabb és fenntarthatóbb energiára vonatkozó uniós tervvel - közölte a brüsszeli testület szerdán.
Szerző(k): Szász PéterÖsszesen 38 milliárd dollárt, azaz átszámítva közel 13 ezer milliárd forintnak megfelelő összeget veszített a 10 leggazdagabb orosz pénzember 2022 március végéig az ukrajnai invázió miatt hozott nyugati szankciók eredményeként - számolta össze a Blochamps Capital tanácsadó cég.
Szerző(k): Herman BernadettAz ukrán elnök az ír parlamentben azt mondta, hogy az orosz rakéták "olyan dolgokat tesznek tönkre, amelyek a megélhetést biztosítják". Elmondta, hogy az orosz erők blokkolták Ukrajna összes tengeri kikötőjét és az exportra szánt élelmiszereket szállító hajókat.Ukrajna a világ egyik legnagyobb mezőgazdasági és élelmiszertermelője - és Zelenszkij szerint Oroszország fellépése élelmiszerhiányhoz és a költségek emelkedéséhez vezetne az éhezők milliói számára világszerte.
Szerző(k): Molnár CsabaAz első negyedévben 25 százalékkal, márciusban pedig 43 százalékkal csökkentek az autóeladások Oroszországban.
Szerző(k): Csernátony CsabaAz orosz csapatok közölték, hogy folytatták az ukrajnai célpontok elleni légicsapásaikat. Megsemmisült egy Osa légvédelmi rakétarendszer, öt lőszer- és üzemanyagraktár, valamint az ukrán hadsereg tizenegy katonai bázisa - közölte szerdán Igor Konaszenkov, az orosz védelmi minisztérium szóvivője. Az orosz hadsereg összesen 24 katonai célpontot támadott a szomszédos országban. Ezt az információt nem lehetett függetlenül ellenőrizni.
Szerző(k): Molnár CsabaMegváltozik a chips és a sültkrumpli összetétele az Egyesült Királyságban az orosz-ukrán háború kitörése óta a napraforgóolaj-importban tapasztalható fennakadások miatt- írja a Sky News. A változtatás más népszerű termékeket is érinteni fog.
Szerző(k): Ambrus-Nagy BoglárkaA putyini agresszió nem csak Ukrajna és Oroszország közvetlen, illetve közvetett szomszédságában pusztít, de sokezer kilométerrel és kontinensekkel odébb is brutális károkat okoz. Egészen a közelmúltig dübörgött az ecuadori banánexport, ám egyik hétről a másikra hatalmas krízisbe került a világ legnagyobb banánipara. A leszüretelt, de el már nem szállított áru a konténerekben rohad el az ültetvényeken, a veszteségeket dollár tízmilliókban mérik, munkahelyek ezrei szűnnek meg.
Szerző(k): Molnár CsabaUrsula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke bejelentette, hogy az orosz hadsereg által elkövetett tettek miatt további szankciók bevezetésére kerül sor, amivel az Európai Unió az orosz gazdaságra fog csapásokat mérni. Az Európai Bizottság elnöke szerint az elmúlt négy szankciócsomagnak „kézzelfogható eredményei vannak”.
Szerző(k): Ambrus-Nagy Boglárka