Egy sportmarketinggel foglalkozó cég előrejelzése szerint idén 37 százalékkal csökken világszerte a sportszponzoráció, ez összesen 17 milliárd dolláros visszaesést jelent 2019-hez képest.
Szerző(k): Csernátony CsabaNémetországban lepattant a kormányról az autóipari lobbi, amikor a koronavírus-válságra tekintettel külön támogatást igyekezett kivasalni a berlini vezetésből. Még meglepőbb azonban talán, hogy a közvélemény sem támogatja a nagy hírű német autógyártók kivételezett támogatását. Magyarországnak rossz hír, hogy az ipari termelés nagy részét épp ezek a cégek adják.
Szerző(k): Komócsin SándorAz amerikai Moderna cég az első, amely beszámolót közölt a koronvírus-oltás emberi tesztjeinek részeredményeiről. A kutatások ígéretesek, de messze van még a végük.
Szerző(k): Komócsin SándorÓriási árengedményekkel fogják csábítani a légitársaságok és a vendéglátóhelyek azokat, akik bevállalják a nyaralást, ám Ryanair így is csak korábbi forgalmának felére számít.
Szerző(k): Komócsin SándorBrüsszel nem nézheti tétlenül, hogy a kínai cégek a járvány miatt legyengült európai társaságokra pályáznak - mondta többek között Manfred Weber.
Szerző(k): Csernátony CsabaIdén 22,8 millió forint állami támogatást ad az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) a közlevéltárak levéltár-szakmai feladatainak elvégzésére - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó DánielAz Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) 300 millió forintos támogatást biztosít a Karinthy Színházat üzemeltető nonprofit kft. megvásárlásához - tájékoztatta a szaktárca az MTI-t szombaton.
Szerző(k): Szabó DánielNem haboztak a szerbek leülni a számítógép elé, amikor kiderült, hogy 100 eurót kaphatnak a belgrádi kormánytól, amennyiben online formában kérvényezik azt. A nyugdíjasoknak alanyi jogon jár a pénz.
Szerző(k): Barabás Júlia