Függőben lévő letelepedési engedélye van Magyarországon egy olyan orosz hírszerzési vezető családjának, akit felelősnek tartanak az Ukrajna ellen indított orosz agresszióért. A magyar hatóságok nemzetbiztonsági kockázat miatt eljárnak az ügyben.
Szerző(k): Komócsin SándorGörögországban a legfelsőbb bíróság vizsgálatot rendelt el azzal a lehallgatási botránnyal kapcsolatban, melyben politikusokat, újságírókat és üzletembereket figyelt meg és hallgatott le a görög titkosszolgálat - írta meg az MTI.
Szerző(k): Szabó M. IstvánA fővárosban két helyen is üzemelhetett olyan, illegális és titkos rendőri tevékenységet, valamint konzuli feladatokat is ellátó szolgáltatás, amely a kínai disszidensek zaklatásában volt érdekelt. A Belügyminisztérium nem tud a kínai rendőrség magyarországi jelenlétéről, pedig jelen vannak szerte Európában, és egyes források szerint Hszi Csin-ping pártfőtitkár kezdeményezésére jöttek létre.
Szerző(k): Nagy MartinAz orosz NRA emberei azt állítják, hogy gyakorlatilag több mint egy terrabájtnyi adatok loptak a Kreml online rendszereiért nagy részben felelő Technoserv és más egyéb hatalomközeli informatikai cégektől. A belső ellenzék akcióját némileg hitelteleníti a szivárogtatáshoz csatolt zsarolólevél, de egyáltalán nem kizárt, hogy valóban komoly belső ellenségekkel kell szembenéznie a jelenlegi orosz vezetésnek.
Szerző(k): Sasvári MarcellA dán kormány pénteken támogatta az ellenzék azon követelését, hogy vizsgálják ki az államtitkok kiszivárogtatásával vádolt volt kémfőnök, Lars Findsen ügyét.
Szerző(k): Szabó DánielA német belügyminiszter közvetlen beoszottja egy olyan alapítvány létrehozója, amiben volt kbg-s kötődésű cég is dolgozik. Negyon kínos napok várnak Arne Schönbohmra.
Szerző(k): Szabó M. IstvánMontenegró csütörtökön közölte, hogy vizsgálatot indított meg nem határozott számú kémkedéssel gyanúsított személy ellen. A balkáni ország azt is bejelentette, hogy kiutasított hat orosz diplomatát a diplomáciai normák állítólagos megsértése miatt.
Szerző(k): Szabó DánielAz oroszországi kémelhárítás többek között a határellenőrzésért is közvetlenül felel, ezért a részleges mozgósítás után néhány nappal már ott tart a helyzet, hogy páncélozott személyszállítókat is bevetnek az szolgálat előtti dezertálásra készülő orosz férfiak visszatartására.
Szerző(k): Sasvári MarcellIngatlanok után kutat és pénzügyekben is eljár Budapesten a háborúpárti Kirill pátriárka jobbkeze, Hilarion metropolita, akitől politikai okok miatt nem tagadják meg a magyar hatóságok a vízumot, noha kapcsolatban áll az orosz biztonsági szervekkel. Itt védelmet élvez a nyugat-európai szankciókkal szemben - írja a hírszerzési témákra specializálódott Intelligence Online információja alapján a Hvg360.
Szerző(k): Domokos Erika