A prototípust "Bread Loaf"-nak (Kenyér Cipónak) nevezték el a formája miatt a cégen belül. Az iPhone-gyártó azonban mégsem alakítja át gyökeresen a járműipart. A programon dolgozó alkalmazottak a vállalat mesterséges intelligencia részlegéhez kerültek.
Szerző(k): V. G.Hirtelen eltűnt a korábbi jövőkép a Tesla elől, és mintha Elon Musk sem mutatkozna már olyan lelkesnek. A cég persze már elég nagy, és senki nem pótolhatatlan.
Szerző(k): Fellegi TamásA világ sok éven át legnagyobb cége az utóbbi időben stagnált, a friss negyedéves jelentés jó lett, a részvény mégis nagy mélységben nyitott pénteken. Utána azonban szinte széttépték a vevők: az iPhone gyártója Kína nélkül is jól megvan.
Szerző(k): Fellegi TamásA jelek szerint a mesterséges intelligencia slágertémává vált az amerikai vállalatok körében. A tőzsdei cégek gyorsjelentéseiben masszívan megugrott említéseinek száma és a befektetők is erről kérdezgetik a menedzsmenteket.
Szerző(k): EconomxAz Apple a világ legnagyobb tőzsdei vállalata, de nem mondott le a további növekedésről. Van olyan térség, ahol gyorsan nő a vásárlóerő, a megcélzott piac a közel másfél milliárd lakosú India.
Szerző(k): Fellegi TamásAz Apple-vezér Tim Cook-nak is meg kell dolgoznia a pénzéért: idén lecsökkentett fizetésének egy részét a teljesítménye után kapja. Hogy azután a fizetését jótékony célokra adhassa.
Szerző(k): Economx