A külképviselet biztonságának megerősítéséről, valamint a a Nemzeti Védelmi Szolgálat létszámfejlesztéséről döntött a kormány.
Szerző(k): Németh GézaTöbb milliárd forint áfát csalt egy Budapest és Győr környéki cégeket irányító bűnbanda élelmiszeripari termékek kereskedésével, a gyanúsítottak közül a Budai Központi Kerületi Bíróság öt embert letartóztatott - tájékoztatta Haszon Dávid, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense az MTI-t.
Szerző(k): Szabó DánielTöbb száz millió forintnyi vagyont zsarolt és csalt ki egy budapesti ügyvéd egy feltaláló-vállalkozótól, akinek kozmetikai vállalata van. Cégeken keresztül több mint százezer eurót, valamint élet ellenes fenyegetéssel gyémántokat, pénzt és ingatlant szerzett meg az ügyvéd. Őt és társait nagyszabású akció keretében fogta el a rendőrség és a Terrorelhárítási Központ (TEK).
Szerző(k): Domokos ErikaKormányhatározat alapján kap 5,5 milliárd forintot a Terrorelhárítási Központ (TEK) a már megkezdett beruházásainak befejezésére és újabbak előkészítésére – szúrta ki a Népszava.
Szerző(k): Szabó DánielLuxuskörülmények között élt az az ügyvéd, akit letartóztattak törvénytelen kölcsönök és áfacsalásból való részesedés miatt. Az illető ráadásul egy tanút még a vallomástétel előtt megfenyegetett, hogy elkerülje büntetését. Luxusautókat, hetven ingatlant, befektetéseket zároltak a férfitól.
Szerző(k): Szabó DánielA Terrorelhárítási Központ beruházására több mint 5 milliárd, a honvédségnek 3 milliárd és három tanuszodára is mintegy 3 milliárd forintot hagyott jóvá a kormány.
Szerző(k): Németh GézaElkészült a koronavírus-járvány magyarországi terjedését megakadályozni hivatott akcióterv, amelyet a Belügyminisztérium péntek este juttatott el az MTI-hez. Az operatív törzs terve 28 pontból áll - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA Terrorelhárítási Központ (TEK) személyi állományának átlagbére bruttó 639,8 ezer forint. Ez egyéb juttatások nélkül nettó 425 ezer forintra tehető - számolt be a közérdekű adatigénylés keretében megkapott adatokról az Alfahír.hu.
Szerző(k): Domokos László