Legalább olyan keménynek kell lenni, mint a terroristák - hangoztatta Orbán Viktor miniszterelnök Budapesten csütörtök hajnalban, miután a Terrorelhárítási Központ (TEK) gyakorlatozott a Puskás Ferenc Stadionnál. Szerinte Magyarország ma már elég komoly ahhoz, hogy ugyanazt az eszközparkot és figyelmet tudja ígérni és adni katonáinak, rendőreinek és a terrorelhárítási bevetésen részt vevőknek, mint bármelyik fejlett nyugat-európai állam
Szerző(k): MTIA franciaországi labdarúgó Európa-bajnokságon (Eb) lehetséges terrorcselekmények veszélyére hívta fel a figyelmet a Terrorelhárítási Központ (TEK) csütörtökön közleményben.
Szerző(k): MTIVészhelyzeti SMS-rendszert működtet a Terrorelhárítási Központ (TEK) a labdarúgó Európa-bajnokság ideje alatt, hogy egy esetleges vészhelyzetben a szurkolók minél szélesebb köréhez a lehető leggyorsabban jusson el a biztonságukat szolgáló információ.
Szerző(k): MTIElfogadta a parlament kedden a Belügyminisztérium (BM) terrorellenes csomagját, amely alapján létrejön a Terrorelhárítási Információs és Bűnügyi Elemző Központ (TIBEK). A törvénymódosítás szabályozza a kódolt telefonos szolgáltatások korlátozását is.
Szerző(k): MTIEddig nem érkezett a magyar hatóságokhoz olyan információ, ami egyértelmű terrorfenyegetettségre utalna a franciaországi futball Európa-bajnokságon - mondta Hajdu János, a Terrorelhárítási Központ (TEK) főigazgatója a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában hétfőn.
Szerző(k): MTIA magyar válogatott és a szurkolók biztonsága érdekében a Terrorelhárítási Központ (TEK) szakembere is jelen lesz a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokságon, és napi kapcsolatban áll majd a biztonságért felelős helyi szervekkel.
Szerző(k): MTIA magyar küldöttség biztonsága érdekében a Terrorelhárítási Központ (TEK) szakembere is jelen lesz Rio de Janeiróban, az olimpiai játékok alatt - jelentette be Hajdu János, a TEK főigazgatója a Mi vár ránk Rióban? elnevezésű szerdai konferencián, amelyen az érintett sportolók, edzők és sportvezetők közül is többen részt vettek.
Szerző(k): MTITombol a terrorbiznisz, ezerrel pörögnek a titkosszolgálatok, legalább is ami költségvetés megcsapolását illeti. A kormány tervei szerint 55,8 milliárd forintot kapnának azok titkosszolgálati cégek, akiknek bármi, minimális köze van a terrorelhárításhoz. Ugyanakkor a két legautentikusabb titkosszolgálat kimaradt a pénzosztásból, ami az egész pénzköltés értelmét kérdőjelezi meg.
Szerző(k): Papp Zsolt