Július elsejétől nem csak a miniszterelnököt és a legfőbb ügyészt, hanem azok hozzátartozóit is védheti a Terrorelhárítási Központ (TEK) - az erről szóló kormányrendelet a Magyar Közlönyben jelent meg.
Szerző(k): Németh GézaHűtlen kezelés miatt folytat nyomozást a Központi Nyomozó Főügyészség ismeretlen tettes ellen egy olyan ügyben, amely a Terrorelhárítási Központ egyik közbeszerzésével kapcsolatos – tudta meg az Index.
Szerző(k): Domokos LászlóSzilveszterkor az ország teljes területén intenzív lesz a rendőri jelenlét - közölte a Belügyminisztérium (BM) pénteken az MTI-vel.
Szerző(k): MTIA közúti rendőri intézkedések dokumentálására testkamerákat szerez be az ORFK; az autópálya alosztályokon alkalmaznák ezeket. A rendőrség tavaly már tesztelt egyenruhára rögzíthető testkamerákat. A Terrorelhárítási Központ is új közbeszerzést tervez.
Szerző(k): EconomxA hétfő esti berlini merénylet egész Európa ellen irányult, így Magyarországot is támadás érte - mondta a kormányszóvivő kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.
Szerző(k): MTIA fővárosi nyomozók két albán férfit és egy budapesti nőt fogtak el, akik megalapozottan gyanúsíthatóak azzal, hogy kábítószerrel kereskedtek Budapesten.
Szerző(k): InforádióA TEK \"Európa egyik legfelkészültebb, legelismertebb és legalkalmasabb terrorelhárító állománya\" - olvasható Németh Szilárd (egykori rezsibiztos) frakcióvezető-helyettes, a Nemzetbiztonsági Bizottság alelnökének közleményében.
Szerző(k): EconomxElőre kitervelten, több emberen, hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés kísérletével és robbanóanyaggal visszaéléssel gyanúsított meg a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) egy magyar állampolgárságú, büntetlen előéletű fiatalembert a Teréz körúti robbantással összefüggésben - jelentette be csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján Keresztes Imre főügyész.
Szerző(k): MTI