Nincs ománi befektető, felmondott az ügyvezető, a frissen felvett dolgozók már nem kapnak pénzt, a kommunikáció elérhetetlen. A másik tulajdonos Lucsik János eddig 120 millió forintot tolhatott a Sólyom Airwaysbe - írta az Index.
Szerző(k): Index.huSzeptember 30-ával kerül vissza az E.ON gázüzletága - a kereskedő és a tároló cég is - a magyar államhoz, ezt követően már lehetősége lesz az államnak az ártárgyalásra, a tényleges kereskedelmi folyamatok befolyásolására a földgázimportnál - mondta a nemzeti fejlesztési miniszter a Kossuth Rádiónak adott interjúban.
Szerző(k): MTI-EcoA Győrhöz közeli péri reptérrel tárgyal a Sólyom magyar légitársaság - írta a Kisalföld.
Szerző(k): MTI-Eco, EconomxA szükséges hivatali engedélyek híján meghiúsulni látszik a járatok szeptemberre ígért indítása, sőt, az idő múlásával arra egyre kisebb a remény, hogy még az idén felszállhat a Sólyom.
Szerző(k): Szakonyi PéterIrán legjelentősebb magán légitársasága lehet a Sólyom Hungarian Airways egyik partnere. A magyar cég a dinamikusan fejlődő, és évi 5 millió utast szállító Mahan Air európai úthálózatának bővítésében játszhat szerepet. Vágó József, a Sólyom vezetője a Napi.hu-nak megerősítette: az első charterjáratuk szeptember közepén startol és erre a jegyeket már értékesítették.
Szerző(k): Szakonyi PéterAz új magyar légitársaság indulásának köszönhetően hetek óta a címlapokon szerepel a légiközlekedés. Ennek fejlődési lehetőségeiről, a Malév csődjének okairól, Ferihegy jövőjéről és a Sólyom által megcélzott charterpiac esélyeiről Turi Ferenc közlekedési tanácsadót kérdeztük.
Szerző(k): Szakonyi PéterGyanús cégügyekről ír az Index a rövid idő alatt összehozott, magyarországi Sólyom légitársaság új céges érdekeltsége, a Sales One Kft. egyik tulajdonosával és az ügyvezetőjével kapcsolatban. A tulajdonos május óta adócsalás gyanújával előzetes letartóztatásban ül, az ügyvezető a becsődölt Aranyközpontnál tűnt fel.
Szerző(k): Index.huA második gép szeptemberben érkezik, s október elején indul a menetrend szerinti járat.
Szerző(k): Diószegi JózsefFolyamatban van a Sólyom Hungarian Airways Kft. engedélyeztetése, azt azonban nem tudni, hogy mikor zárulhat a folyamat, azaz mikor indíthatja a cég első járatát.
Szerző(k): Diószegi József