Csökkent ugyan a lendület, de továbbra is az árnövekedésé volt a főszerep a hazai termőföldpiacon, ebben a jelentős korlátozást hozó földforgalmi törvény 2014-es bevezetése sem hozott változást - derül ki a Takarékbank elemzéséből. A bank elemzőinek várakozása szerint a földárak az elmúlt évekhez képest kisebb ütemben ugyan, de továbbra is emelkedni fognak.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaEddig 35 milliárd forint beruházási támogatást ítéltek meg a borászatoknak a Vidékfejlesztési programban - mondta Nagy István agrárminiszter a XVIII. András napi bormester találkozón.
Szerző(k): Szász PéterTöbb mint ezer gyümölcs- és szőlőoltvány és facsemete forgalmazását tiltotta meg a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) kecskeméti és dunaföldvári helyszíneken, november közepén tartott ellenőrzése során.
Szerző(k): Rácz GergőA Dunától keletre fekvő borvidékeken is megjelent a szőlő aranyszínű sárgaság betegsége, az illetékes kormányhivatalok szakemberei megkezdték a felszámoláshoz szükséges intézkedéseket - közölte a a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a honlapján hétfőn.
Szerző(k): Szász PéterA vártnál kevesebb borszőlőt szüreteltek, de az már látszik, hogy kiváló évjárat lesz az idei - mondta a szerdai Világgazdaságnak a hegyközségek Nemzeti Tanácsának elnöke.
Szerző(k): K. Kiss GergelyAz idei piaci tapasztalatok alapján módosítják a szőlő szerkezetátalakítási támogatások feltételeit, a jövőben előnyt élveznek azok a gazdák, akik tudatosan, a piaci igényeknek megfelelő ültetvény telepítéséhez igényelnek támogatást - mondta az MTI szerint Nagy István agrárminiszter Tokajban, a szüreti napok szombati eseményén.
Szerző(k): Domokos ErikaA fehér szőlő az idén valamivel drágább lett, közel 500 forintért adták a piacokon, a boltláncokban azonban most van olcsóbb. Igaz, drágább is. Árkörkép.
Szerző(k): Csernátony CsabaBorpromóciós program indul 3,5 milliárd forint kerettel. A borászatok támogatására 45 milliárdot szán az állam.
Szerző(k): Domokos Erika