„Az izraeli fél az új amerikai elnöktől az Irán elleni erélyesebb fellépést reméli, aminek pontos stratégiája vagy menetrendje nem ismert” – hangsúlyozta az Economx érdeklődésére a 60 napos tűzszünet kapcsán Kemény János, az NKE John Lukács Intézetének tudományos munkatársa.
Szerző(k): Vígh GáborFontosnak tartották a hírt, hogy a magyar külügyminiszter az elsők között gratulált a grúziai választás Moszkva-barát győztesének, ám ez igencsak abszurd módon sikerült.
Szerző(k): Hegedűs SzabolcsTavaly Németországban közel 300 milliárd eurós kárt okoztak a hekkerek.
Szerző(k): EconomxTöbb éves tárgyalások után megállapodtak, hogy átadják a stratégiai helyen fekvő Chagos-szigeteket Mauritiusnak. Ide tartozik a Diego Garcia trópusi atoll is, amelyen a jövőben is működik majd amerikai-brit katonai bázis.
Szerző(k): V. G.Vlagyimir Putyin orosz elnök jelezte, ha ezentúl ha nem nukleáris hatalomnak tekinthető ország veszélyezteti nukleáris nagyhatalom segítségével Oroszország létét, Moszkva atomfegyverrel válaszolhat. Az államfő ezt újításként igyekezett tálalni, az Economxnak nyilatkozó szakértő azonban rámutatott, valójában erre már – egy 2020-as elnökrendelet nyomán – évek óta lehetősége van az orosz országvezetésnek.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennTarolt a jobboldali populizmus Ausztriában: az első előrejelzések szerint az Orbán Viktor-féle Patrióták Európáért szövetség egyik alapító tagja, az FPÖ (Szabadságpárt) lett a legerősebb erő a vasárnapi parlamenti választásokon.
Szerző(k): Thurzó KatalinA radikális jobboldal és a kommunisták is azzal vádolják a francia államfőt, hogy kénytelen úgy táncolni, ahogy Brüsszelből fütyülnek neki.
Szerző(k): Horváth TiborA július 1-jén kezdődő magyar EU-elnökség programja az EU jövőjébe való befektetés, amely a polgárok valós igényeire és a jelenlegi realitásokra építve egy erős nemzetek Európáján alapuló posztföderális Uniót épít, miközben az EU geopolitikai súlyának megerősítésére törekszik. Erről az időszakról kérdeztük Gladden Pappint, a Magyar Külügyi Intézet elnökét.
Szerző(k): Horváth Tibor