Kovács Zoltán államtitkár szerint a fegyverszállítás helyett béketárgyalásokra van szükség, Szijjártó Péter pedig úgy véli, hogy egy amerikai-orosz megállapodás jelenti az egyetlen utat a békéhez.
Szerző(k): T. E.Aggályait fogalmazta meg a külügyminiszter a nemrég Magyarországnak adott négypontos energiabiztonsági garanciákkal kapcsolatban, ezek közül szerinte már kettőt is megsértettek. Leszögezte, hogy az ukránok által drónokkal megtámadott Török Áramlat biztonsága kulcsfontosságú Magyarország gázellátása szempontjából.
Szerző(k): S. Z.Történelmi jelentőségű veszekedés alakult ki a Fehér Házban az amerikai elnök és az ukrán elnök között. A végeredmény az lett, hogy nem írták alá az egyezményt, amely megnyithatta volna a béke felé az utat. Az európai országok, a magyart kivéve, kiállnak Zelenszkij mellett.
Szerző(k): L. K.László András, a politikai korrupciós források feltárásáért felelős kormánybiztos már hivatalba is lépett. Ballester-Bólya Boglárkát az EU „szuverenista reformfolyamatának előmozdítása érdekében” miniszteri biztossá nevezték ki.
Szerző(k): T. E.Donald Trump bejelentette, hogy 25 százalékos vámot vet ki az Európai Unióban előállított termékekre, elsősorban az autóipart célozva. Az amerikai elnök szerint az EU azért jött létre, hogy kitoljanak az Egyesült Államokkal.
Szerző(k): T. E.A HIPA nemcsak a kormányzat 100 új gyár programját támogatja, de új célkitűzése, hogy a Nemzeti Befektetési Ügynökség szupportjáért cserébe hazai bejegyzésű szabadalmakat kell keletkeztetni.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaMa Brüsszelben farkasszemet fogunk nézni, de nem engedünk - közölte a mai uniós külügyminiszteri tanácsülés előtt a magyar diplomácia vezetője.
Szerző(k): G. É.A 2025-ös gyárépítésekhez szükséges megállapodásokat a magyar és külföldi vállalatokkal részben már meg is kötötték, és „a tárgyalások is jól állnak” a külügyminiszter szavai szerint.
Szerző(k): S. Z.