Nemcsak a cégek és személyek neveit, de a pénzek útját is rögzítette Welsz Tamás. Ezek az adathordozók is a rendőrségen landolhattak. A Magyar Nemzet úgy tudja, csak a jövő héten derülhet ki, mi okozhatta Welsz halálát.
Szerző(k): Index.huKeller Lászlónak adja ki a Simon Gábor, az MSZP volt elnökhelyettese lemondása miatt megüresedett országos listás mandátumot a Nemzeti Választási Bizottság (NVB).
Szerző(k): MTINem követettek el szabálytalanságot a Magnet Bank alkalmazottai a bissau-guineai számlák nyitásakor - közölte a bank elnöke az Indexen csütörtökön megjelent interjúban. A hírportál információi szerint Simon Gábor, az MSZP volt elnökhelyettese mellett további nyolc magyar állampolgárnak is volt bissau-guineai útlevélre nyitott számlája a bankban.
Szerző(k): MTIHáromra nőtt a Simon-ügy gyanúsítottjainak száma, miután a Központi Nyomozó Főügyészség a mandátumáról lemondott volt szocialista képviselő ellen adócsalás, magánokirat-hamistás és közokirattal visszaélés miatt folyó eljáráshoz egyesítettek más, korábban indult nyomozásokkal – írja a nol.hu.
Szerző(k): Index.huElőzetes letartóztatásba helyezte Simon Gábor volt országgyűlési képviselőt a Pesti Központi Kerületi Bíróság szerdán.
Szerző(k): Inforádió, MTINem a saját pénze volt Simon Gábornak az osztrák Volksbankban elhelyezett 577 ezer euró és 163 ezer dollár (240 millió forint összesen), ezekről az összegekről vallomása szerint csak vagyonkezelőként rendelkezett - írja a jól értesült Magyar Nemzet.
Szerző(k): Index.huA Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) kezdeményezte Simon Gábor volt MSZP-s országgyűlési képviselő előzetes letartóztatását kedden - tájékoztatta az ügyészség szóvivője az MTI-t.
Szerző(k): InforádióA Fidesz frakcióvezetője szerint a magyar emberek, illetve a Fidesz országgyűlési képviselői mélységesen fel vannak háborodva, magyarázatot követelnek és minden részletet tudni akarnak Simon Gábor volt MSZP-elnökhelyettes ügyében.
Szerző(k): MTIHamis név, de Simon Gábor valós személyi adatai szerepeltek abban az afrikai útlevélben, amelyet magyarországi bankszámla nyitásához használt fel a volt országgyűlési képviselő - közölte hétfőn a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) szóvivője az MTI-vel.
Szerző(k): MTI