Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora szerint most kisebb a baj, mint az első hullámban volt, de a fenyegetettség nem az. A szakember az Inforádió Aréna című műsorában arról beszélt tesztelné a tanárokat, visszahozná az idősek vásárlási sávját és betiltaná az éjszakai bulikat
Szerző(k): Szász PéterA nyári ételmérgezések egyik leggyakoribb forrása a nem megfelelően megsütött, majd helytelenül, hűtés nélkül tárolt hús. Különösen a szárnyas és a darált húsok elkészítésénél kell az alaposságra figyelni.
Szerző(k): Domokos LászlóJúliusban a Magyarországon regisztrált fertőzöttek 44 százaléka a 40 év alatti korosztályból került ki - hívja fel a figyelmet a Semmelweis Egyetem közleményében. A fertőzöttek közül sokan jártak külföldön, vagy találkoztak olyan rokonnal, ismerőssel, aki külföldi utazásból tért haza. Maszkhordást és kézmosást javasolnak továbbra is a szakemberek.
Szerző(k): Domokos ErikaA székesfehérvári székhelyű F-Építő Generál Zrt., valamint a gödöllői DENCO Klimatechnikai Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. újíthatja fel, illetve bővítheti a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív-és Érgyógyászati Klinika műtéti épületét, nettó 2 milliárd 179 millió forintért.
Szerző(k): Németh GézaA Debreceni Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem, a Szegedi Tudományegyetem és a Semmelweis Egyetem közlése szerint sem az orvos- és egészségtudományi egyetemek vezetőinek, sem a fenntartató minisztériumnak nem szándéka egy közös orvosegyetem létrehozása.
Szerző(k): Szepesi AnitaA Semmelweis Egyetem belső klinikai tömbjében lévő II. számú Belgyógyászati Klinikát a soproni székhelyű Fertődi Építő és Szolgáltató Zrt. újíthatja fel, nettó 1 milliárd 489 millió forintért.
Szerző(k): Németh GézaAz európai átlagnál rosszabb a prosztatarák halálozási aránya Magyarországon, mert a betegek későn fordulnak orvoshoz. A tünetekre és a lehetőségekre a július 22-i Semmelweis Egészség Napokon online előadással hívja fel a figyelmet az egyetem. Az előadásra jelentkezők közül csaknem százan díjmentes prosztatarák-szűrésen is részt vehetnek az egyetem Urológiai Klinikáján - közölte honlapján az egyetem.
Szerző(k): Szepesi AnitaAz első gyanús jelnél mentőt kell hívni a stroke betegekhez, hogy legyen esély a maradandó károsodás elkerülésére. Az esetek 80 százalékában nem jár fájdalommal az agyi vérellátás zavara, ezért nehéz a tünetek felismerése. A július 22-i Semmelweis Egészség Napon ezt tanítják meg többek között az egyetem orvosai. Az ingyenes online rendezvényre az egyetem honlapján lehet jelentkezni.
Szerző(k): Szepesi Anita