Tavalyhoz hasonlóan idén is az Apple vezeti a Forbes legértékesebb világmárkáit rangsoroló 100-as listáját - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaAz adózott eredménye így is a június végével záródott negyedévben 751 millió euróra emelkedett.
Szerző(k): Szabó DánielJelentősen, 23 százalékkal nőtt a Samsung Electronics működési nyeresége a második negyedévben.
Szerző(k): Domokos LászlóNemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházássá nyilvánította a kormány a komáromi ipari park és a gödi Samsung gyár víziközmű beruházásait.
Szerző(k): Németh GézaA kormány módosította a gödi különleges gazdasági övezet kijelöléséről szóló rendeletet, mert az április 17-én született jogszabály hatálya június 15-ig tartott, a veszélyhelyzetnek pedig még nincs vége. A rendelet hatályát ezért a veszélyhelyzet végéig - ami a kormány ígérete szerint még júniusban bekövetkezik - meghosszabbították. A különleges gazdasági övezetek kijelöléséről egy törvényjavaslat is készült, amit e héten fogadhat el a parlament.
Szerző(k): Németh GézaAz idei első negyedévben 299 millió 138 ezer okostelefont értékesítettek világszerte, 20,2 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbinál - áll a Gartner Strategy amerikai piackutató honlapján.
Szerző(k): Szepesi AnitaA kormány újabb határozatba foglalta, hogy a gödi Samsung-gyár a víziközmű hálózatához kapcsolódó infrastruktúra-fejlesztésére 11 milliárd 984 millió forinthoz jut. A kivitelező a helyi szolgáltató, a DMRV lesz.
Szerző(k): Németh GézaA magyaroknál továbbra is a fizetés, a munkahelyi légkör és az állás tartós biztonsága a legfontosabb munkahelyválasztási szempont. Idén a LEGO lett a legvonzóbb hazai munkáltató, a második helyet a Samsung nyerte el, a harmadikat pedig az Audi - a világ legnagyobb független munkáltatói márkakutatása, a Randstad Employer Brand Research magyarországi eredményei szerint. Az IT-szektor a legvonzóbb a hazai munkavállalók számára.
Szerző(k): Domokos Erika