Azt találgatják, hogy eljöhet-e a közeljövőben a drágább iPhone-ok kora, miközben a globális memóriachip-válság az Apple-re irányítja a fókuszt.
Szerző(k): S. Z.Az ipar kereslete önmagában több, mint amennyit az ezüstbányák kitermelnek - ez az egyik oka, hogy egy év alatt a 3 és félszeresére drágult a nemesfém. De felsejlik a Samsung titkos akkumulátorprojektje is.
Szerző(k): Sárosi ViktorHalálos kimenetelű buszbaleset történt Jászberény mellett, amikor a Samsung gyár dolgozóit szállító jármű ütközött egy autóval. A dolgozókat a hideg időre hivatkozva a mentők kiérkezése előtt egy másik busszal a gyárba vitték, így csak később vizsgálták meg őket.
Szerző(k): T. E.Elkezdődött Las Vegasban a 2026-os CES, amelynek középpontjában már olyan mesterséges intelligencia modellek állnak, amik nem csupán beszélnek hozzánk: kezeik, lábaik, szemük is füleik vannak, és konkrét mozgássorozatokat képesek megtanulni. Masszíroznak helyettünk, és azt is megmondják, hogy szeretteinknek kell-e demenciával vagy más mentális betegségekkel szembenézniük.
Szerző(k): Zádori BenceA Samsung leányvállalata, a Harman International 1,5 milliárd euróért megvásárolja a ZF vezetéstámogató és önvezető rendszerekért felelős üzletágát, hogy erős pozíciót szerezzen a szoftveralapú autóipari technológiák piacán.
Szerző(k): EconomxJövőre érkeznek a Google okosszemüvegjei, amelyek már a Gemini mesterséges intelligenciát is megkapják.
Szerző(k): Zádori BenceTáblagép méretűvé nyitható okostelefonnal rukkolt elő a Samsung. Az óriásmobil ára is tetemes: átszámítva mintegy 800 ezer forintba kerül Dél-Koreában.
Szerző(k): G. É.A készülékeket az alaptárhellyel és minél sötétebb, neutrálisabb színekben keresik a hazai vásárlók.
Szerző(k): K. O.