rezsikalkulátor

11.
29.
16:42
Kiderült, mi a pékek legnagyobb gondja

Kiderült, mi a pékek legnagyobb gondja

A versenyhatóság konzultációsorozatba kezdett különböző iparágak szereplőivel azért, hogy felhívják a figyelmet az emelkedő infláció mellett a vásárlók védelmére is, az első találkozást a Pékszövetség elnökével tartották.

Szerző(k): Economx
11.
25.
10:53
Újabb gyógyfürdőt ért el a rezsiválság

Újabb gyógyfürdőt ért el a rezsiválság

Dunaföldvár képviselő-testülete úgy döntött, hogy az önkormányzat 100 százalékos tulajdonában álló helyi fürdőt és a kempinget december 15-től ideiglenesen bezárják. A rezsiválság miatt több ember munkája veszélybe került, van akinek megszüntették a munkaviszonyát és vannak, akiknek a napi munkaóráit felére csökkentették.

Szerző(k): Koncsek Rita
11.
23.
19:18
Akadozik az olajszállítás a Barátságon, Szijjártó szerint felkészültünk

Akadozik az olajszállítás a Barátságon, Szijjártó szerint felkészültünk

Leállt a Magyarország felé szállító Barátság kőolajvezeték egyik ukrán szakaszán a kőolajszállítás. "Számítani kell az olajszállítás akadozására a következő időszakban is az ukrajnai energetikai hálózatot érő orosz rakétatámadások miatt, a kormány azonban felkészült, ez nem befolyásolja az ellátásbiztonságot" - közölte szerdán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A magyar kormány mentességet kér a gázár- és olajársapka alkalmazása alól a csütörtöki uniós egyeztetésen.

Szerző(k): Domokos Erika
11.
23.
18:12
Több száz milliárdos támogatást kap a sokéves orosz kitettség károsult országa

Több száz milliárdos támogatást kap a sokéves orosz kitettség károsult országa

Jelentős támogatások folynak - az ukrán menekülteket nagy számban befogadó - Moldovába, miután a gázellátásának túlnyomó részét biztosító, orosz állami Gazprom jelentősen csökkentette a szállított mennyiségeket. Az uniós tagságra váró Moldova elnöke attól tart, hogy a Gazprom elzárhatja a gázcsapokat, ez azonban paradox módon jobban fenyegetheti az Oroszország felé elkötelezett szakadár moldáv régiót. A támogatásgyűjtő találkozón magyar politikus képviselte az EU-t.

Szerző(k): Sasvári Marcell
11.
23.
09:19
Mennyivel drágábbak a napelemes házak?

Mennyivel drágábbak a napelemes házak?

Vajon mennyivel lehet drágábban eladni egy olyan családi házat, amelynek rezsije akár nulla lehet a telepített napelemeknek köszönhetően, mint egy olyat, ami nem tudja felmutatni ezt a kunsztot.

Szerző(k): Komócsin Sándor
11.
22.
16:12
Mégis kitalálhat a gázársapka aknamezőjéről az Európai Bizottság

Mégis kitalálhat a gázársapka aknamezőjéről az Európai Bizottság

Hónapok óta nem talált megoldást az Európai Bizottság a gázársapka kérdésére. Ugyan a magas energiaárak szabályozását egyre több tagállam követeli Brüsszelen, majdnem ugyanannyian ellenzik egy hatósági áras rendszer bevezetését, amely a magyar rezsicsökkentéshez hasonlítana. Most mégis megoldást találhatott a testület egy megmaradó káposztás és jóllakott kecskés problémára.

Szerző(k): Szabó Dániel
11.
22.
15:33
Az eurózóna elkerüli a mély téli recessziót, Magyarország viszont aggódhat

Az eurózóna elkerüli a mély téli recessziót, Magyarország viszont aggódhat

Jelentősen javították az euróövezet gazdasági kilátásait az elemzők: a közgazdászok 3,2 százalékos euróövezeti növekedést jósolnak 2022 egészére, szemben a korábbi 2 százalékos előrejelzéssel. Mindennek oka, hogy a gáztárolók tele töltve fordultak rá a fűtési időszakra, miközben az enyhe időjárás miatt a fogyasztás sem ugrott meg.

Szerző(k): Szabó Dániel
11.
22.
14:39
A Gazprom az egyik utolsó földgázvezetékének leállításával fenyegetőzik, átírhatja a magyar helyzetet

A Gazprom az egyik utolsó földgázvezetékének leállításával fenyegetőzik, átírhatja a magyar helyzetet

A Gazprom PJSC azzal fenyegetőzik, hogy a jövő héten leállítja az Európába Ukrajnán keresztül érkező gázszállításokat, miközben a hideg téli hőmérséklet arra készteti az európaiakat, hogy elkezdjék megcsapolni a gáztárolóikat. Mindez egészen más helyzetbe hozza Magyarországot is, amely Ukrajna felől is importálhatna gázt, de a Török Áramlat maradna így az egyetlen még aktív európai tranzitútvonal.

Szerző(k): Szabó Dániel
11.
22.
14:26
Bezárni kényszerül a legendás budapesti cukrászda is

Bezárni kényszerül a legendás budapesti cukrászda is

A gazdasági helyzetre hivatkozva lehúzta a rolót a nagy múltú budapesti Hauer Cukrászda és Kávéház.

Szerző(k): Domokos Erika
11.
22.
09:33
Több mint 54 százalékos a magyar gáztárolók éves fogyasztásarányos töltöttsége

Több mint 54 százalékos a magyar gáztárolók éves fogyasztásarányos töltöttsége

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) november 15-i adatai szerint a hazai földgáztárolók töltöttsége 5,44 milliárd köbméter volt, ami az összkapacitás 86,02 százaléka. Az egy évvel ezelőtti mennyiséghez képest november 15-én 19 százalékkal több földgáz volt a tárolókban.

Szerző(k): Csernátony Csaba

Országszerte bővítette hálózatát az ORLEN (x)

A piacra lépése óta eltelt 16 hónapban közel 140 töltőállomást nyitott a vállalat Magyarországon.