Egy évtizede nem romlott ennyire és jutott ilyen mélyre a fogyasztói hangulat az Egyesült Államokban, mint most novemberben - írta ...
Érdekes állami pénzköltéseket talált a Bors a Mesterházy Attila MSZP-s képviselő által kikért adatokban, a minisztériumok nem spór ...
A West Hungária Bau (WHB) Kft. közel hétmilliárd forintos megbízást kapott három budai várbeli beruházás lebonyolítására. Ezek köz ...
Amióta adóköteles a reprezentáció, ügyeskednek a vállalkozások. Egy százezer forintba kerülő vacsoraprogram után több mint 51 ezer forintnyi adót kell fizetnie - írta a Magyar Nemzet.
Szerző(k): MTI-EcoAz Országgyűlés elé még ebben a félévben beterjesztendő javaslaton túl a Pénzügyminisztérium (PM) nem tart indokoltnak további könnyítéseket a reprezentáció adóztatásában – tudtuk meg a tárcánál. A január 1-jén hatályba lépett változások módosításáról szóló megállapodás aláírásakor a jogszabályok további finomításának lehetőségét még nyitva hagyta a minisztérium. Részletek a mai NAPI Gazdaságban.
Szerző(k): NAPIA jelek szerint a Pénzügyminisztérium (PM) arra számít, hogy elsősorban a magyar szabályok szerint biztosítottnak nem tekinthető külföldiek után számolnak el reprezentációs kiadásokat a vállalkozások. Információink szerint a tárca a reprezentációs költségek adóztatásából évi 6,6 milliárd forintot vár idén és jövőre, nem kalkulál viszont az egészségügyi hozzájárulásból (eho) származó bevételekkel. Részletek a mai NAPI Gazdaságban.
Szerző(k): Ádám Viktor