rendezvény

08.
23.
09:23
Vélhetően komoly kockázatot vállalt a kormány a tömegrendezvényekkel

Vélhetően komoly kockázatot vállalt a kormány a tömegrendezvényekkel

Egészségügyi szakemberek szerint az augusztus 20-ai tömegrendezvények erőteljesen fokozták a koronavírus-járvány terjedésének veszélyét, ami majd a szeptemberi adatokban mutatkozhat meg. Remélhető, hogy az újabb járványhullám enyhébb lesz az eddigieknél.

Szerző(k): Komócsin Sándor
08.
05.
18:22
Egymilliót kaphat minden kistelepülés - utólag is utalnak falunapokra

Egymilliót kaphat minden kistelepülés - utólag is utalnak falunapokra

Minden kistelepülés egymillió forintot igényelhet falunapok szervezésére, azok a települések, amelyek már rendeztek ilyet, utólag is megkaphatják támogatást - jelentette be az illetékes kormánybiztos. A kormány korábban már döntött arról, hogy támogatja az önkormányzati rendezvényeket és külön a koncertek szervezését, több milliárd forinttal.

Szerző(k): Domokos Erika
08.
03.
19:10
Ezt tervezi a kormány az idei augusztus 20-at

Ezt tervezi a kormány az idei augusztus 20-at

Elfogadta az augusztus 20-ai nemzeti ünnep biztosítási tervét a rendezvény biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs - közölte a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár, a testület vezetője kedden Budapesten az MTI szerint. Kovács Zoltán korábban azt is bejelentette, hogy a valaha volt legnagyobb szabású ünnepre készülnek, 3,5 napon keresztül 17 rendezvényhelyszínen több száz program lesz.

Szerző(k): Szabó Zsuzsanna
07.
30.
18:42
Falusi rendezvényeket és könnyűzenei koncerteket finanszíroz a kormány

Falusi rendezvényeket és könnyűzenei koncerteket finanszíroz a kormány

A kistelepülések rendezvényeire közel 3 milliárd, míg 356 könnyűszenei koncertre 5 milliárd forintot hagyott jóvá a kormány.

Szerző(k): Németh Géza
07.
28.
08:38
Ellenőrök lepik el a nyaralóhelyeket

Ellenőrök lepik el a nyaralóhelyeket

A próbavásárlásokat kiterjesztik a boltok mellett a nyaralóhelyek vendéglátóhelyeire is a fogyasztóvédelmi ellenőrök - közölte az MTI.

Szerző(k): Szabó M. István
06.
11.
14:53
Már tudni, mikor lesz először Comic Con Budapesten

Már tudni, mikor lesz először Comic Con Budapesten

Ezt a rendezvényt is halasztani kellett a Covi-19 okán, 2021-ben visszakerülhet a naptárba.

Szerző(k): Rácz Gergő
06.
08.
07:52
Óvadékot kell fizetni a közúti rendezvények utáni takarításért

Óvadékot kell fizetni a közúti rendezvények utáni takarításért

Június 22-től a közúton rendezvényt szervezőnek előírhatja az útkezelő azt, hogy fizessen óvadékot a takarítási költségek arányos fedezetére - döntött a kormány.

Szerző(k): Németh Géza
05.
25.
10:32
Tovább nőtt a dubaji világkiállításon való részvétel költsége

Tovább nőtt a dubaji világkiállításon való részvétel költsége

A Moonlight Event Szolgáltató Rendezvényszervező Kft. végezheti az idénre halasztott Expo 2020 Dubaji Világkiállítással kapcsolatos rendezvényszervezési és ehhez kapcsolódó egyéb feladatokat, nettó 950 millió forintért.

Szerző(k): Németh Géza
05.
21.
18:18
Itt a bejelentés: búcsúzhat a maszk, spontán gyűlést tilos tartani

Itt a bejelentés: búcsúzhat a maszk, spontán gyűlést tilos tartani

A kormány írásban is közölte az új, az ötmillió beoltotti szám alkalmából hozott lazító intézkedéseket. Lehetnek rendezvények, vége a kijárási tilalomnak.

Szerző(k): Rácz Gergő