pénzintézet

11.
06.
09:23
Nagyítóval kell keresni a kamatcsökkentést a bankokban

Nagyítóval kell keresni a kamatcsökkentést a bankokban

Hónapok óta most először szinte az összes pénzintézetnél leállt a kamatcsökkentés. Elemzők szerint ez részben a kamatplafon bevezetésének is köszönhető. A hitelpiacnak újabb lendületet a 2024-től elérhető CSOK Plusz adhat majd.

Szerző(k): Economx
10.
21.
18:34
Zuhanás - Utoljára 2016-ban történt ilyen a lakáshiteleknél

Zuhanás - Utoljára 2016-ban történt ilyen a lakáshiteleknél

A KSH elemzése szerint továbbra is a használt lakásra felvett hitelek dominálnak, de itt is csökkenést mértek. Az új lakás vásárláshoz igényelt hitelek száma 40 százalékkal esett, és a korszerűsítéseket és felújításokat is elhalasztja a többség.

Szerző(k): Koncsek Rita
10.
18.
17:05
Akkora a baj, hogy figyelmeztetést adott ki a Mastercard

Akkora a baj, hogy figyelmeztetést adott ki a Mastercard

Közép-Európában Magyarországon nőtt a negyedik legintenzívebben a visszaélések száma. Az átutalási csalások elkövetési értéke 200 százalékkal emelkedett, míg korábban 2016 és 2019 között a csalások értéke egymilliárd forint alatt volt évente, 2020 második felére 1,7 milliárd forint fölé szökött, 2023-ra elérte a 8 milliárd forintot.

Szerző(k): Koncsek Rita
10.
05.
12:56
Tovább nőtt a tartozásállomány: minden harmadik magyarnak rossz éve volt tavaly

Tovább nőtt a tartozásállomány: minden harmadik magyarnak rossz éve volt tavaly

Magyarországon változás jöhet a követeléskezelések piacán, egy uniós direktíva szerint bárki vásárolhat követelést, de a követeléskezeléssel csak engedéllyel rendelkező cég foglalkozhat. A szürke zónában mozgó követeléskezelők emiatt el is tűnhetnek a piacról, mondta Lencsés Tamás, az EOS Faktor Zrt. (EOS) ügyvezető igazgatója.

Szerző(k): Koncsek Rita
10.
05.
09:20
Az Erste már hétfőtől kamatplafonnal dolgozik

Az Erste már hétfőtől kamatplafonnal dolgozik

Október 9-től a kormány által kért 8,5 százalékos kamatplafon alapján kínálja a lakáshiteleit az Este Bank, amely a vállalati hiteleinél is alkalmazza a javasolt kamatmaximumot. Ezzel az Erste az első bank, amely bejelentette az önkéntes kamatplafonhoz való csatlakozását.

Szerző(k): Economx
09.
28.
17:57
„Utalj Zsófinak húszezret!”: hódít a hangalapú utalás

„Utalj Zsófinak húszezret!”: hódít a hangalapú utalás

Az egyik nagybanknál mostantól a hangunkkal is tudunk átutalást kezdeményezni. Elég annyit mondani, hogy „Utalj Zsófinak húszezret!”, a pénz pedig néhány másodperc alatt ott is van Zsófi számláján. Mutatjuk a technológia részleteit.

Szerző(k): Horváth Balázs
09.
05.
13:56
Jegybanki változás: akár ötmillió forint is a zsebében maradhat

Jegybanki változás: akár ötmillió forint is a zsebében maradhat

Az új szabályok lehetőséget adnak az ügyfeleknek arra, hogy a futamidő alatt egyszer díjmentesen csökkentsék a lakáshitelük kamatát, ez akár havi több tízezer forint megtakarítást is jelenthet a családoknak.

Szerző(k): Economx
09.
05.
11:42
Sorra tűnnek el a térképről a bankfiókok, nehézkes az ügyintézés

Sorra tűnnek el a térképről a bankfiókok, nehézkes az ügyintézés

A briteknél a bankfiókok háromötöde zárt be 2015 óta, de több száz hely szűnik meg még ebben az évben. Az idősek különösen nehéz helyzetbe kerülhetnek.

Szerző(k): Horváth Balázs
08.
30.
11:44
Fityiszt mutat az OTP a banki csalóknak

Fityiszt mutat az OTP a banki csalóknak

Olyan innovációt vezetett be a pénzintézet, ami növeli az ügyfélbizalmat, az innovatív, biztonságos ügyfélazonosítás mobilalkalmazás segítségével, push üzeneten keresztül történik.

Szerző(k): Koncsek Rita
08.
27.
20:03
A külföldön ellopott bankkártya pótlása idegen országban szinte lehetetlen

A külföldön ellopott bankkártya pótlása idegen országban szinte lehetetlen

Már csak azért is nagyon vigyázzunk külföldi nyaralás során a bankkártyánkra, mert letiltani, blokkolni ugyan tudjuk, ám pótlása egy idegen országban gyakorlatilag lehetetlen – derül ki a Napi.hu több pénzintézet megkeresése révén készült összeállításából.

Szerző(k): Drávucz Péter