Megjelent hétfőn este a különböző lakás-, illetve családtámogatások összehangolásáról szóló rendelet a Magyar Közlönyben. Érintett a szeptemberben induló Otthon Start Program, a CSOK Plusz, a falusi CSOK, illetve a babaváró hitel is. A Bank360 szakértői összefoglalták a legfontosabb változásokat.
Szerző(k): Farkas TiborAz Otthon Start program sokak számára lesz elérhető szeptembertől, azonban alapvetően a fiatalok lakásvásárlását hivatott elősegíteni. A program összefüggésben van a lakhatási válsággal is, ugyanakkor a kormány lakáspolitikája a saját tulajdont preferálja, miközben Európában a szociális bérlakások építését ösztönzik. De miért játszanak fontos szerepet az első lakást vásárlók? Ennek jártunk utána.
Szerző(k): Farkas TiborKözzétették az Otthon Start Program és a meglevő otthonteremtési támogatások összehangolását lehetővé tevő kormányrendeletet. Eszerint egyszerre legfeljebb két támogatott kölcsön igényelhető. Fontos változás az is, hogy az eddigi 80 millió forint helyett lakásnál 100, háznál 150 millió forintig támogatható a Csok Plusz keretében.
Szerző(k): G. É.A rozsdaövezetek utóbbi pár éve kicsit olyan volt, mint egy IFA, ami nehezen indul be, de aztán szinte megállíthatatlan. Mára a rozsdaövezeti ingatlanfejlesztés lett a szektor egyik legnépszerűbb formája, még úgy is, hogy távolról sem korlátlanok a lehetőségei.
Szerző(k): EconomxOrbán Viktor már pénteken kiszivárogtatta, hogy az árrésmaximálás meghosszabbításáról tehet a kormány bejelentést. Most pedig Gulyás Gergely elmondta, meddig tart az árakat szabályozó intézkedés.
Szerző(k): Sándor ZoltánAz Otthon Start keretében elérhető legfeljebb 50 millió forint összegű támogatott kölcsön hitelkeretének akár dupláját, maximum 100 millió forintot is felvehetnek azok, akik bérbeadási célú ingatlan vásárlását tervezik például egyéni vállalkozóként vagy mikro- illetve kisvállalkozásukkal - hívja fel a figyelmet a CreditExpert. Az Otthon Start Programhoz hasonlóan a mikro- és kisvállalkozások számára kínált Széchenyi Mikrohitel MAX+ konstrukciót is a teljes futamidőre változatlan, nettó 3 százalékos kamattal lehet felvenni.
Szerző(k): Farkas TiborAz ősszel induló 3 százalékos támogatott lakáskölcsön akár 50 millió forintos hitelt is kínál, de a jövedelemarányos törlesztőrészlet-mutató erősen behatárolja a lehetőségeket. A szabályok szerint legfeljebb a jövedelem 50–60 százaléka fordítható törlesztésre, így a maximális hitelösszeghez legalább 500–600 ezer forintos nettó kereset szükséges. Az alacsony jövedelműeknek és a fiatalabbaknak jóval kisebb összeggel kell számolniuk, sokaknak pedig adóstársat kell bevonniuk.
Szerző(k): Horváth BalázsA Fidesz kommunikációs igazgatója szerint míg Magyar Péter végigszórakozta, addig a miniszterelnök végigrobotolta a nyarat.
Szerző(k): Gulyás Ábel