Ötvenmilliárd forint a részvényeseknek
Ötvenmilliárd forint a részvényeseknek
Gáláns osztalékjavaslatok
A múlt héten megjelent több mint huszonöt tőzsdei közgyűlési meghívó fele tartalmazott egyértelmű utalást osztalékfizetésre. Ezek alapján úgy tűnik, hogy 2000 után – a globálisan 4 százalékkal kisebb eredmény ellenére – az egy évvel korábbinál valamivel több osztalékot kaphatnak a részvényesek. Részletek a mai NAPI Gazdaságban.
Gáláns osztalékjavaslatok
Az eddig megjelent több mint huszonöt tőzsdei közgyűlési meghívó fele tartalmazott egyértelmű utalást osztalékfizetésre. Ezek alapján úgy tűnik, hogy 2000 után - a globálisan 4 százalékkal kisebb eredmény ellenére - az egy évvel korábbinál valamivel több osztalékot kaphatnak a részvényesek.
A maximumot fizeti osztalékként az Émász
Két áramszolgáltató, a Démász és az Émász is közzétette tegnap közgyűlési meghívóját. A szegedi társaság csak később teszi közzé, hogy mekkora osztalékfizetést javasol a közgyűlésnek. Tekintettel az 1472 forintos részvényenkénti eredményre és a korábbi évek kifizetési tapasztalatára, az összeg minden bizonnyal meghaladja majd az 1300 forintot. Az Émász a részvényenkénti 993 forintos eredményéből 560 forintot fizet ki, amely a korábbi évek vesztesége miatti lehetséges maximum. (NAPI)
Nem lesz osztalék a Fotexnél
A Fotex igazgatósága nem javasolja osztalék kifizetését a részvényeseknek a társaság április 27-ére összehívott rendes évi közgyűlésén. A Fotex tavalyi előzetes IAS-adatok szerint 2 milliárd 98 millió forint nettó eredményt ért el, de magyar számvitel szerinti, nem konszolidált mérlegében gyakorlatilag nem produkált eredményt. A Fotex hagyományosan nem fizet osztalékot; a legutóbbi, 1994-ben 4 dollár 88 centes áron végrehajtott külföldi intézményi emisszió óta a részvényesek csak egyszer, az 1997-es év után kaptak részvényenként 8 forintot. (NAPI)