A korábbi Aegon Biztosító immár Alfa Biztosítóként folytatja tevékenységét tulajdonosváltás miatt: az új főtulajdonos a Vienna Insurance csoport. A biztosító sajtótájékoztatón számolt be eredményeiről, terveiről a névváltás alkalmából.
Szerző(k): Fellegi TamásA 30-59 éves korosztály tagjainak túlnyomó része, közel 90 százaléka tavaly azt mondta, hogy nem elég az állami nyugdíjra támaszkodni időskorban, hanem szükség lesz saját megtakarításra is.
Szerző(k): EconomxA korábbinál bizonytalanabb gazdasági helyzet és a növekvő mindennapi kiadások ellenére a nyugdíjra takarékoskodók kitettek magukért a múlt év végén. Ebben nagy szerepet játszhatott az állami támogatás, azaz az adóvisszatérítés lehetősége. Emellett az öngondoskodók egyre fiatalabbak.
Szerző(k): Varga CsengeHogyan győződhetünk meg arról, hogy bejelentett-e a munkáltatónk, illetve fizeti-e utánunk a járulékokat? A tízezreket érintő probléma miatt a Niveus Consulting Group felkereste a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt, a hatóság pedig válaszában jelezte, hogy érdemben foglalkozik a magánszemélyektől érkező valamennyi olyan bejelentéssel, amikor a saját foglalkoztatásuk miatt élnek panasszal – értesült a Napi.hu.
Szerző(k): Drávucz PéterAz erre az évre járó, maximum 130 ezer forintos adókedvezmény kihasználása érdekében az elmúlt hetekben 8-10 ezren is köthettek új nyugdíjbiztosítási szerződést a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének (FBAMSZ) becslése szerint.
Szerző(k): EconomxSokan nem használják ki a lehetőségeket, pedig százezreket, milliókat nyerhetnének, ha jobban odafigyelnének a megtakarításaikra, és tudatosan fektetnék be a pénzüket.
Szerző(k): Herman BernadettAz eredetileg 2018 végére ígért új államkincstári informatikai rendszer már négy éves csúszásban van, a mostani tervek szerint 30 milliárd forintból fejlesztik. 2016-ban a projekt költségét még valamivel több mint 10 milliárd forintra becsülték, amely teljes egészében az EU támogatásával valósul meg.
Szerző(k): Nagy MartinAz idei második negyedév végére az MNB adatai szerint 436 ezer adókedvezményes nyugdíjbiztosítást kezeltek a hazai biztosítók, 9,3 százalékkal többet, mint az előző év azonos időszakában. A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének (FBAMSZ) várakozása szerint a szerződésállomány év végére túllépi a 460 ezres szintet.
Szerző(k): Herman BernadettA nyugdíjba vonulás időpontjának kérdése azok számára is fontos, akik folytatni szeretnék a munkát, és azok számára is, akik valóban visszavonulnának. Ezt járja körbe az adó.hu.
Szerző(k): Szász Péter