nok

02.
08.
12:02
Nemzeti lakáslottó: már megkérte az engedélyt az első cég

Nemzeti lakáslottó: már megkérte az engedélyt az első cég

Az MNB-nél egy engedélyezési eljárás van folyamatban nemzeti otthonteremtési közösség (nok) szervezésére - mondta Binder István, az MNB felügyeleti szóvivője az MTI-nek kedden.

Szerző(k): Domokos László
02.
05.
19:35
Fogyasztói csoport ellen ítélt a bíróság

Fogyasztói csoport ellen ítélt a bíróság

A fogyasztói csoporttal kötött szerződés a jóerkölcsbe ütközik és ennek okán semmisnek minősül. A fogyasztói csoportok működése hasonlóságot mutat a pilótajáték elvén működő szerződésekhez, az ilyen szerződéseket pedig a Kúria már korábban több eseti döntésében semmisnek mondotta ki - így érvelt a bíróság egy ügyben, majd a fogyasztói csoportnak vissza kellett fizetnie a tagja részére azt, amit addig befizetett, viszont kártérítésre egyik bírói fórum sem kötelezte a csoportszervezőt.

Szerző(k): Németh Géza
02.
01.
09:38
Itt az első lakáslottó - piramisjáték vagy esély?

Itt az első lakáslottó - piramisjáték vagy esély?

Megjelent az interneten az első nemzeti otthonteremtési közösséget szervező csoport, amely a lakáslottóként ismert lakástámogatási rendszerbe keres jelentkezőket. A rendszerbe befizetett pénzre nincs visszafizetési garancia, a szegények pénzéből a tehetősebbek juthatnak lakáshoz.

Szerző(k): Komócsin Sándor
11.
23.
19:02
Kutyaszorítóban a magyar bérlakások - sürgősen lépni kellene

Kutyaszorítóban a magyar bérlakások - sürgősen lépni kellene

Kormányzati szerepvállalást, határozott politikai szándékot, új szabályozást sürgettek a magyarországi bérlakáshelyzet javítása érdekében egy mai szakmai konferencia előadói. Az igényekhez képest nagyon kicsi a lakásállományon belül a megfizethető bérlakások aránya, ami már gátolja a munkaerő-mobilitást.

Szerző(k): Szepesi Anita
10.
25.
10:25
Mi lesz Rogán nagy tervével?

Mi lesz Rogán nagy tervével?

Még egy cég sem kért engedélyt a nemzeti otthonteremtési közösség (nok) szervezésére az MNB-től, noha azt már csaknem öt hónapja lehetővé teszik a jogszabályok - írta a Világgazdaság.

Szerző(k): Economx
09.
08.
17:10
Készülődik az indulásra az első nok

Készülődik az indulásra az első nok

Bár még egyetlen kérelem sem érkezett az MNB-hez nemzeti otthonteremtési közösség szervezésére (nok), a korábbi hírekben szereplő Carion-csoport azonban már készülődik az új típusú fogyasztói csoport szervezésére - írja a Portfolio.hu a Magyar Időkre hivatkozva.

Szerző(k): portfolio.hu
03.
30.
13:45
A kormány már ötféleképpen segíti az otthonteremtést

A kormány már ötféleképpen segíti az otthonteremtést

A nemzeti otthonteremtési közösségekről (nok) szóló törvény ismételt elfogadásával válik teljessé az otthonteremtési program, amelynek elemei az áfacsökkentés, a vissza nem térítendő támogatások, vagyis a családok otthonteremtési kedvezménye (csok), a kedvezményes, államilag támogatott hitel, az engedélyezési eljárások egyszerűsítése és a nok - mondta Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára.

Szerző(k): MTI
03.
30.
11:44
Ismét megszavazták a képviselők a nok-törvényt

Ismét megszavazták a képviselők a nok-törvényt

Egyértelműsítő, pontosító módosításokkal ismét lehetővé tette nemzeti otthonteremtési közösségek (nok) létrehozását az Országgyűlés szerdán, miután az erről szóló, két hete elfogadott törvényt az államfő megfontolásra visszaküldte a parlamentnek. Az OBA-védelem azonban nem lesz a megtakarításokra.

Szerző(k): MTI
03.
24.
09:28
Áder visszaküldte a nok-törvényt

Áder visszaküldte a nok-törvényt

Megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek a nemzeti otthonteremtési közösségekről (nok) szóló törvényt Áder János köztársasági elnök csütörtökön.

Szerző(k): Inforádió
03.
22.
18:10
Jönnek a kóklerek - mutatjuk, mire figyeljen

Jönnek a kóklerek - mutatjuk, mire figyeljen

Tartósan 50 milliárd forintnyi lakásprojekt finanszírozására, és évi 25 ezer épülő lakásra számít a következőkben a lakásépítés fellendülése nyomán az OTP Bank - derült ki a mai tájékoztatón. A fellendülés nyomán elérhető gyors haszonszerzés reménye újra piacra csalja a kalandorokat is - hangzott el a figyelmeztetés.

Szerző(k): Szepesi Anita