A Nissan egy másik japán céggel együtt a villanyautók elhasznált akkumulátorainak ad munkát.
Szerző(k): Csernátony CsabaAz év végével bezárja kapuit a Nissan barcelonai gyártóüzeme. Ez egyben az itt készülő Navara pickup gyártásának a végét is jelenti - írja a vezess.hu.
Szerző(k): Szász PéterA második veszteséges évét zárta a 2020-as pénzügyi évvel a japán Nissan autógyár és a folyó pénzügyi évre is veszteséget jelez előre, bár gazdálkodási mutatóinak javulása mellett az előző két évinél jóval kisebbet - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA pénzügyi gondokkal küzdő japán Nissan várhatóan egy új sikerautó bemutatására készül a hétfőn kezdődő sanghaji autókiállításon, valamint ismertetik a Kínára vonatkozó zöldautó-stratégiájukat is - tudta meg a Reuters az autógyár névtelen forrásaitól.
Szerző(k): Szabó DánielEladta Daimlerben meglévő részvénycsomagját a Renault. A két cég még 10 éve határozta el a közös birodalom kiépítését, az élet azonban másként alakult.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásA jövőben az elektromos és hibrid hajtásra koncentrál a Renault, de egy darabig még a katalógusokban ott lesznek a dízemotoros modellek.
Szerző(k): Csernátony CsabaRekordnagyságú, 7,29 milliárd euró veszteséget termelt a Renault francia autógyártó konszern az első fél évben, ami részben a koronavírus-járvány, részben pedig a japán szövetséges Nissan számlájára írható - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó DánielÁtszervezéssel, a termelési kapacitás csökkentésével, valamint a cég technológiai erősségeire és fő piacaira való összpontosítással válaszol a válság kihívásaira a Nissan - hangzott el a cég hétfőn rendezett részvényesi közgyűlésén az MTI szerint.
Szerző(k): Szabó DánielFenntarthatatlanná válna a Nissan jelenléte Nagy-Britanniában, ha London és az Európai Unió nem jut megállapodásra a kétoldalú kapcsolatrendszer későbbi feltételeiről - mondta Ashwani Gupta, a japán autóipari óriásvállalat vezérigazgató-helyettese a BBC-nek. Az angliai Sunderlandben működő Nissan autógyár termelésének 70 százalékát az Európai Unióba exportálja, és ha az EU-piacokra irányuló kivitelt vámok terhelnék, a cég nem tudna a továbbiakban megmaradni a brit gazdaságban.
Szerző(k): Szász Péter