Új javaslattal folytatódik az alkudozás: a tervezettnél is jobban nőhet a minimálbér
Az eddigiektől eltérő, merőben új javaslat kerülhet az asztalra a minimálbér és garantált bérminimum jövő évi összegéről zajló tárgyalások következő fordulóján – tudta meg a Napi.hu. A szakszervezetek és a munkáltatóik között formálódó kompromisszum lényege, hogy a vállalkozásoknak nagyobb bérteher-növekedést jelentő bérminimum 2023-ban két lépcsőben – januárban, majd júliusban – emelkedne, így elérve a második félévtől legalább a bruttó 300 ezer forintot. Ebben az esetben ugyanakkor a minimálbér akár 17 százalékkal is nőhet.
Szerző(k): Nagy Kristóf