Most nullázza le a kormány az elmúlt 200 év munkaügyi vívmányait, megfosztva minden joguktól a munkavállalókat – reagált a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) és több tagszervezete a kormány váratlan, nagypéntekre időzített határozata, a 24 havi munkaidőkeret bevezetése ellen. Öt nagy országos szakszervezeti konföderáció pedig a közalkalmazottakról szóló törvény módosítása ellen tiltakozik közösen, amely szerintük alapos és részletes társadalmi konszenzus nélkül teljes szakmacsoportokat fosztana meg a jelenlegi jogállásától.
Szerző(k): K. Kiss GergelyEgyre több munkáltató és munkavállaló szembesül azzal, hogy az év elején igényelt cafeteria-elemeket bizonytalan ideig nem tudják a tervezett mértékben igénybe venni a munkavállalók. Ráadásul az adómentesség miatt is népszerű juttatások felhasználása került veszélybe - hívta fel a figyelmet Fata László cafeteria-szakértő. Mit tehet ebben a helyzetben a munkáltató?
Szerző(k): Domokos ErikaA mostani válságos időszakban fog majd kiderülni igazából, miután maga a Fidesz is több százezres munkanélküliséggel számol, hogy mennyire elhibázott döntést hozott a kormány, amikor eltörölte a rugalmas nyugdíjba vonulás lehetőségét - olvasható az MSZP közleményében. A párt felkarolta a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VDSZ) javaslatát, mely szerint azonnali hatállyal be kellene vezetni a korengedményes nyugdíj intézményét.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA lengyel Posta nagyvonalú bérkiegészítést ad minden egyes dolgozójának a koronavírus-járvány ideje alatt. Ezzel egyben ösztönzik a postásokat, hogy vállalják a munkát.
Szerző(k): Barabás JúliaCsaknem 900 új dolgozót vett át más szektorokból a Spar az elmúlt két hétben azzal, hogy azonnali munkalehetőséget biztosított országos hálózatában az álláskeresőknek. A Spar kiemelten fontosnak tartja az összefogást a munkahelyek megőrzése érdekében - olvasható az üzletlánc közleményében.
Szerző(k): K. Kiss GergelyNincs még egy olyan ország Európában, ahol ebben a veszélyhelyzetben a kormány annyira magára hagyja a munkavállalókat és egyes ágazatokat, mint Magyarország – közölte a miniszterelnöknek és a köztársasági elnöknek írt levelében Luca Visentini. A 38 ország 90 szakszervezetének mintegy 45 millió dolgozóját képviselő Európai Szakszervezeti Szövetség (ESZSZ) főtitkára felszólítja a kormányt, tárgyaljon a szociális partnerekkel, s biztosítson a munkavállalók számára megnyugtató védelmet.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) újabb javaslatcsomagot dolgozott ki a koronavírus gazdasági hatásával kapcsolatosan, amelyet a kamara eljuttatott a kormány számára - közölte a köztestület hétfőn az MTI-vel.
Szerző(k): Szepesi AnitaÚjra lehetővé válik az ingázás a magyar-román határon - a határsáv 30 kilométeres körzetében - azoknak, akik a határ másik oldalán dolgoznak - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek.
Szerző(k): Domokos Erika