Sokan nem tudnak róla, de 2023. január elseje óta a gyermek nyolcéves koráig a szülő kérheti a munkavégzési helyének, valamint a munkarendjének a módosítását, de távmunkavégzésben való foglalkoztatását is igényelheti. A munkáltató ezt a kérést pedig csak nyomós indokkal és világos, objektív ellenérvekkel utasíthatja el. Ellenkező esetben a bíróság módosíthatja a foglalkoztatott kérésének megfelelően a munkaszerződést.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennA magyar cégek 90 százaléka emelte, vagy tervezi emelni idén a béreket. Háromnegyedük minden dolgozójának emeli a fizetését, ugyanakkor a béremelést adó cégek kétharmada csupán 5–10 százalék közötti bérfejlesztést tud végrehajtani – derül ki a Rewin kutatásából.
Szerző(k): Eisenkrammer NóraAz Economx információi szerint Magyarországon már százmillió forintos kártérítési perekre is van példa a munkahelyen történt balesetek miatt, és egy csonttörés esetén is tízmilliós kártérítés járhat, így a hazai munkáltatóknak érdemes körültekintőnek lenniük.
Szerző(k): Drávucz PéterA Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján most nem a munkavállalók diktálnak a piacon, épp ellenkezőleg, a munkaadók, a cégek érezhetik magukat inkább nyeregben. A munkakeresés időtartama átlagosan ma közel kilenc hónap, és ismét nő a munkanélküliek száma. Szakértőkkel néztünk az adatok mögé, hogy megértsük, pontosan mi is történik a munka világában.
Szerző(k): Hercsel Adél