A jövő évben február első szombati napjára hívott össze a Magyar Orvosi Kamara (MOK) rendkívüli küldöttgyűlést. Kunetz Zsombor egészségügyi elemző szerint, a történelem most zajlik, februárban ez már múltkor lesz.
Szerző(k): Koncsek RitaMivel a kormány nem vette figyelembe a Magyar Orvosi Kamara (MOK) javaslatait, észrevételeit az új egészségügyi törvénnyel kapcsolatban, ezért jövő év elején egy rendkívüli küldöttgyűlést hívnak össze, mondta a Napi.hu-nak Nagy Ákos, a kamara alelnöke. A MOK a napokban egy emailes felmérésben megkérdezte az orvosok véleményét, eszerint a gyógyítók közül több mint 4500-an a felmondásukat is hajlandóak lennének letétbe helyezni.
Szerző(k): Koncsek RitaŐsszel állt elő Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár egy javaslatcsomaggal, ami átszabja a praxiskörzeteket, átalakítja az ügyeleti rendszert és a szakápolás rendszerét is. Szakmai szervezetek többször kifogásolták a törvénymódosítást, a Magyar Orvosi Kamara egy egységes fellépésen gondolkodik, amiért elfogadták a törvényt.
Szerző(k): Koncsek RitaA parlamentben három tucat döntést hoznak ma meg a képviselők, többek között szavaznak az egészségügyi reformjavaslatról, pedig a Magyar Orvosi Kamara nem támogatta a Takács Péter-féle javaslatcsomagot. Döntenek a felsőoktatási törvény módosításáról is, eszerint a jövőben az egyetemek maguk dönthetnek arról, hogy megkövetelik-e a nyelvvizsgát a diploma kiadásához.
Szerző(k): Koncsek RitaDecember 7-én, szerdán lesz végszavazás a parlamentben a Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár nevével fémjelzett egészségügyi reformjavaslatról. A MOK nem ért egyet a tervezettel, és most a rezidensek véleményét is megkérdezték. Az orvostanhallgatók azt mondják, ha az egészségügyi javaslatcsomagot elfogadják, akkor szükség van az orvostársadalom egységes fellépésére.
Szerző(k): Koncsek RitaAz egészségügy átalakításával az ellenzéki képviselők nem értenek egyet, a Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár nevével fémjelzett javaslatcsomag egyes elemei a Magyar Orvosi Kamara szerint az ellátásbiztonságot veszélyeztetik. Kiderült, az is, hogy a tartós ápolás rendszerét Borsod-Abaúj-Zemplén megyében tesztelik majd.
Szerző(k): Koncsek RitaA foglalkozás-egészségügyi szolgáltatási alapdíját négy kategóriában határozták meg, 20-24 ezer forint közötti összeget javasol a MOK évente, személyenként. Az orvosi kamara szerint ez az összeg még mindig alacsonyabb, mint amennyit a magánegészségügyben kérnek a szolgáltatásért.
Szerző(k): Koncsek RitaA Magyar Orvosi Kamara elfogadhatatlannak tartja a Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár által felvázolt új reformtervet. A szakdolgozók esetében 2025-ben jöhet a mélypont, jelenleg is 25 ezren hiányoznak a betegágyak mellől. Az ápolók béremelésére hiába van ajánlás, mire az a pénz eljut az érintettekhez, értékét veszti - vélik szakszervezeti vezetők.
Szerző(k): Koncsek RitaÚjabb részletek derültek ki a kormány előtt lévő egészségügyi rendszer átalakításáról szóló javaslatról. A reform szerint a rendelőintézetek átvétele egy folyamat lesz, és megjelenik a teljesítményértékelés is az orvosok, valamint más egészségügyi szakemberek bérében.
Szerző(k): Koncsek Rita