Idén nem voltak adottak a feltételek egy újabb hosszú távú bérmegállapodás megkötésére, ugyanakkor 2024-től több jel is arra utal, hogy ismét több évre rendeznék a minimálbér és a bérminimum emelését a szakszervezetek, a munkáltatók és a kormány. Az előrejelzésekből már most látható, menyivel nőhet a minimálbér 2024-ben.
Szerző(k): Nagy KristófAz adózás szabályaiban rengeteg változás lépett életbe 2023-ban, némelyikükről csak december utolsó napjaiban született döntést. Összefoglaljuk a legfontosabbakat.
Szerző(k): Fellegi TamásKözel hatvanezer forintba kerül idén egy emelt szintű érettségi azok számára, akik a továbbtanulásuk céljából javítanának a korábbi eredményeiken, azt követően, hogy a díjakat minden évben a minimálbér összegéhez viszonyítva határozzák meg.
Szerző(k): Economx15 százalékkal nőnek a nyugdíjak, ahogy emelkedik a minimálbér is. Az eddigi ismert cafeteria és családtámogatási rendszer pedig ha kis eltérésekkel is, de alapvetően eddig megszokott formában velünk marad. Nézzük, mit hoz a magyaroknak az év elejével beköszöntő új időszámítás!
Szerző(k): Hercsel AdélA minimálbér és a garantált bérminimum emeléséről szóló megállapodást követően felgyorsulnak a versenyszférában is a bértárgyalások, a legtöbb cégnél emelkedik a fizetés – tudta meg a Napi.hu. A piaci szereplőknél versenyképességi szemponttá vált a bér rendezése.
Szerző(k): Nagy KristófJanuártól bruttó 232 ezer forintra emelkedik a minimálbér összege, a garantált bérminimum pedig 296,4 ezer forintra emelkedik. A minimálbér emelése a munkavállalók kisebb részét érinti, ugyanakkor számos szociális juttatás függ összegétől. A hitelfelvételt is befolyásolják a legkisebb bérek.
Szerző(k): Nagy KristófTöbb tízezer forinttal nő havonta azoknak a 25 és 30 év közötti nőknek a nettó fizetése, akik gyermekvállalás esetén szamélyjövedelemadó-mentességben részesülnek a jövőben. A Napi.hu úgy értesült, a kedvezményezettek száma megközelítheti a 60 ezer főt.
Szerző(k): Nagy KristófAláírták munkaadói és munkavállalói érdekképviseletek vezetői a jövő évi minimálbérről és garantált bérminimumról szóló megállapodást a versenyszféra és a kormány állandó konzultációs fórumának szerdai budapesti ülésén.
Szerző(k): Economx