Az élelmiszerárak és a rezsiköltségek emelkedése miatt egy celldömölki székhelyű, Tapolcán is telephelyet működtető cég szeptembertől február végéig havi bruttó 50 ezer forintos támogatást ad a béren felül munkavállalóinak. A vállalat jelenleg 1796 dolgozót foglalkoztat.
Szerző(k): Domokos ErikaEgy 69 cégből álló titkos hálózatot épített fel egy 49 éves kistarcsai férfi a társaival (cégvezetők, könyvelők, bérszámfejtők, ügyintézők és futárok segítették) azért, hogy a takarítási és vagyonőri szolgáltatást nyújtó cégek adóját fiktív számlákkal csökkentsék. Az elkövetők 2,2 milliárd forint kárt okoztak az állami költségvetésnek – közölte a Somogy Megyei Főügyészség. A nyomozók 1,5 milliárd értékben foglaltak le vagyont.
Szerző(k): Domokos ErikaBrutális drágulás történt májusban a gyógyszerpiacon, a bőrgyógyászati receptköteles készítmények ötödével kerülnek kerülnek többe, a legnagyobb forgalombővülést Veszprém megyében mérték.
Szerző(k): Koncsek RitaJelentősen nőttek a nettó keresetek ebben az évben, az első negyedévben még az inflációval együtt számolt reálkeresetek is két számjegyű növekedést mutattak. Az országon belül azonban továbbra is nagyon eltérő a helyzet. A budapesti 426 ezres nettóval áll szemben a sor végén álló szabolcsi 243 ezres fizetés.
Szerző(k): Csernátony CsabaA Magyarország nyugati csücskét, illetve a pozsonyi és a burgenlandi régiót magában foglaló gazdasági aranyháromszög magyar sarka lemaradóban van, főként a pozsonyihoz képest szánalmasnak látszik a helyzet.
Szerző(k): Komócsin SándorEgy kormánypárti javaslat szerint a megyék a jövőben vármegyék lennének. Lázár János miniszter korábban sem támogatta a javaslatot, ahogy most sem.
Szerző(k): Csernátony Csaba