Miközben a meteorológiai szolgálat a szombatot év eddigi legmelegebb napjának mérte, a nyaralásba, légkondicionált helységekbe és hűtött italokba menekült országnak nem volt tudomása róla (hír, bejelentés nem szólt róla), hogy ekkor már ismét áll a Mátrai Erőmű. A hétvégén is jelentős áramfogyasztást a rekordjait csendben, rendre felülíró napelemes termelés és Paks mellett leginkább az importáram tartotta egyensúlyban. Mindezt úgy, hogy a négyblokkos atomerőmű csúcsra járatott pörgetésével kapcsolatban nem tudni, meddig lehet azt fenntartani. Nemcsak a random meghibásodások kockázata miatt, hanem mert Paks fölött a Duna vize ismét 26 Celsius-fok fölé melegedett. Ez pedig - az utóbbi évek tapasztalatai alapján - azt vetíti előre a leginkább, hogy fel kell készülni a termelés visszafogására. Na de akkor miből lesz elég áram a rendszerben?
Szerző(k): Szabó M. IstvánTermelési csúcsot értek el a magyarországi naperőművek július 13-án, ami azt jelenti, hogy ekkor a teljes magyarországi villamosenergia-felhasználás közel 37 százalékát a naperőművek fedezték. A napenergia előretörését jelzi, hogy az EU-ban tavaly Magyarországon volt a legmagasabb, 11,1 százalékos a naperőművek aránya a teljes áramtermelésben.
Szerző(k): Domokos ErikaHiába érezhető pusztítónak a mostani kánikula, tavaly nyáron a magyar áramfogyasztás ennél is nagyobb volt a kánikulában. Viszont ha marad a mostani meleg, jó eséllyel megdőlhet idén a fogyasztási csúcs.
Szerző(k): Rácz GergőCsütörtökön elindul Ukrajna európai villamosenergia-kereskedelme Európával - számolt be a Világgazdaság.
Szerző(k): Domokos LászlóA paksi atomerőművel kapcsolatban nem csak a magyar légtérben újból felbukkanó, nukleáris üzemanyagot szállító orosz repülőgép a meglepő, hanem az is, hogy a húsvéti pihenőre vonult országban már egy kis tavaszi napsütés is elég volt ahhoz, hogy vissza kelljen fogni az amúgy éppen hiba nélkül működő reaktorokat.
Szerző(k): Szabó M. IstvánBár az óraátállítással vannak problémák, ha pusztán takarékoskodási szempontból nézzük, akkor kedvező a mérleg.
Szerző(k): Csernátony CsabaMagyarország földgáz- és villamosenergia-ellátása zavartalan, a határkeresztező vezetékeken továbbra is rendben zajlik a gázforgalmazás, az ország földgáztartalékai megfelelőek Ságvári Pál, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) nemzetközi kapcsolatokért felelős elnökhelyettese szerint.
Szerző(k): Tér DiánaFebruár eleje óta áll a négy közül egy blokk, két napja pedig egy újabb is kiesett a paksi atomerőműben. A cég közlése szerint mindez tervezett lépés volt, az ígéret az, hogy a blokkok közül legalább az egyik vasárnapra elkészül. Rossz ómen, hogy legutóbb éppen ez a blokk cáfolt rá egy ilyen tervre.
Szerző(k): Szabó M. IstvánA Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) határozatban hagyta jóvá a Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. (Mavir) 2021-es hálózatfejlesztési tervét.
Szerző(k): Domokos László