Magyarország a NATO elvárásainak megfelelően a katonai célú ráfordításait illetően második éve teljesíti a kívánt két százalékos költségvetési szintet.
Szerző(k): Horváth TiborA geopolitikai helyzet miatt elkerülhetetlen lépésnek látszik a saját űrképességek kialakítása, fenntartása és fejlesztése, tehát honvédelmi szempontból Magyarország szuverenitásának egyik záloga rejlik az űriparban. Többek között erről is beszélgettünk a 4iG űripari vezérigazgatójával.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaJelenleg még a magyar GDP-nek csak egy alacsony hányadát adja a védelmi ipar, ez azonban hamarosan megváltozhat – jelentette ki Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a Hungarian Defense Industry Summit hadiipari konferencián.
Szerző(k): Vermes ÁdámSzalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter az Economxnak adott interjújában kiemelte, hogy akik azt hitték, eljött az örök béke kora, azok az ukrajnai háború miatt ma már szintén a hadsereg megerősítésének szükségességéről beszélnek.
Szerző(k): Vermes ÁdámSokba kerül a szuverenitásunk védelme is. Ugyanis Orbán Viktor arra szólította fel Varga Mihályt, hogy a Szuverenitásvédelmi Hivatal számára 1,6 milliárd forintot utaljon át.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaPalkovics László korábbi innovációs és technológiai miniszter az Economxnak adott interjújában elmondta, hogy a védelemiparban létrejövő beruházásokból a magyar vállalatok többféleképpen is profitálhatnak. Az N7 Holding vezérigazgatója a május 10-ei Defence Industry Summit hadiipari konferencia kapcsán arról is beszélt, hogy a hazai védelmi ipar fejlődésében és a technológiai innovációk bevezetésében kiemelt szerepe volt a külföldi piacvezető cégekkel történő együttműködéseknek.
Szerző(k): Vermes ÁdámGyorsan halad a Magyar Honvédség haditechnikai rendszerváltása.
Szerző(k): S. A. S.