A biztosítók hétvégi összesítése nyomán több mint a négyszerese, 1,2 milliárd forint feletti az október 29-i vihar által okozott kár annak az összegnek, mint amit az addigi bejelentések alapján az első napi gyorsbecslés állapított meg. Az első napi 3200 kárbejelentés csaknme megötszöröződött a hét folyamán - tette közzé a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz).
Szerző(k): Domokos LászlóA jogszabályban rögzítetteknek megfelelően a piaci szereplők november 1-jén éjfélig közzétették az év végi évfordulós szerződésekre vonatkozó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) díjaikat. A 13 piaci szereplő közül 12 társaság új díjat hirdetett meg január elsejétől, egy társaság továbbra is a korábban meghirdetett díjait alkalmazza jövő év elejétől - adta hírül a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz).
Szerző(k): Domokos LászlóTöbb mint 3200 bejelentés érkezett hétfőn a biztosítókhoz az országon vasárnap átvonuló vihar nyomán. A becsült kárösszeg meghaladja a 300 millió forintot - adta hírül a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz).
Szerző(k): Domokos LászlóEgymilliónál kevesebb járműnek van év végi évfordulós kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) szerződése, így a segédmotoros-kerékpárok nélkül számított 4,7 millió gépjármű mintegy 32 százalékának, a személygépkocsik közül kevesebb mint 967 ezer járműnek a szerződését kell megújítani ősszel.
Szerző(k): Szepesi AnitaA magyarországi biztosítók üdvözlik az Európai Parlament (EP) javaslatát a biztosítási értékesítésről szóló új szabályozás bevezetésének féléves halasztására - mondta Pandurics Anett Mabisz-elnök.
Szerző(k): Domokos László, Szász PéterDrasztikusan csökkenhet a következő évtizedekben a kezdő nyugdíjak értéke, az Azénpénzem.hu előrejelzése szerint. Felhívják a figyelmet, hogy minél korábban kezdjük a nyugdíjcélú megtakarításba, az időarányosnál jóval több pénzt tehetünk majd zsebre a kamatos kamat hatásnak köszönhetően. Ráadásul az állam adókedvezménnyel is segíti a takarékoskodást.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA hazai biztosítási piac díjbevétele az elmúlt években folyamatosan nőtt, de ez a bővülés elmaradt a hazai GDP növekedésétől. A következő években egyre komolyabb feladatot kaphatnak a független biztosításközvetítők, mivel a szabályozás változása átláthatóbbá teszi a jutalékok rendszerét - mondta Pandurics Anett, a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) elnöke az MTI szerint.
Szerző(k): Szász PéterA villany-, illetve vízvezeték-szerelőknek szeptember elsejétől kötelező minimum egymillió forint összegig fedezetet nyújtó felelősségbiztosítást kötniük, de ez csak a közműbekötési munkálatokra vonatkozik - hívja fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) az MTI-hez eljuttatott közleményében.
Szerző(k): Dzindzisz Sztefan